Marton Frigyest mindenki a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatójaként és a rádiókabaré életre keltőjeként ismeri, így talán kevesen tudják, hogy mással is foglalkozott. Az Újbudán élt direktor annak idején még a kerületi rádió főszerkesztőjeként is tevékenykedett, Trunkó Barnabás a díjátadáson pedig arra emlékezett, Marton Frici bácsi nemcsak színházi előadásokat rendezett, hanem május elsejei felvonulást is. Ezt pedig ugyancsak nagy szakmai siker övezett, hiszen ez is csak kabaré volt - tette hozzá Trunkó.
A Marton díj nemcsak humoristáknak jár, hanem azoknak a közéletben is megjelenő személyiségeknek, akik szakmájukba, mindennapi munkájukba is belecsempészik a humort. Az elismerést így Kolláth György, Sas József, Csala Zsuzsa és Kuncze Gábor is átvehette már. Molnár Gyula polgármester, az Újbuda Baráti Kör tagja az ünnepségen elmondta, a mostani helyzetben egyre nagyobb szükség van arra, hogy Marton Frigyesi derűvel tudjunk átlendülni a mindennapi nehézségeken. Az idei Marton díjat Fekete János közgazdász, az MNB volt alelnöke, Gálvölgyi János és Trunkó Barnabás kapta, aki akár mindkét kategóriában indulhatott volna. A Mikroszkóp Színpad író-dramaturgja ugyanis sikeres biztosítási szakember a civil életben.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |