Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Élesben az Éless-Szín

Kultúra   |   2009, március 19 - 12:52
Nyomtatóbarát változatSend by email
A közönség Éless Béla színész-rendező arcát először talán a Szomszédok rendkívül ellenszenves adótanácsadójaként jegyezhette meg. A legtöbben talán mégis onnan ismerik, hogy megalapította és tíz éven át nagy sikerrel vezette a Budaörsi Játékszínt. A közelmúltban elküldték őt a színháztól harminc színészével együtt. Őt azonban nem lehet egykönnyen eltéríteni a "színházcsinálástól". Néhány hónappal később már premier plakátokat aggatott ki Újbuda-szerte, hiszen nemsokára itt a kerületben élvezhetjük társulatának színvonalas előadásait.

A direktor már nem akar a keserű múlttal foglalkozni, nem érdeklik többé az igaztalan és méltatlan viták. Csak az alkotáson és új színházának megszervezése körül kavarognak gondolatai. "Az eset után úgy döntöttem nem hagyom magam elnyomni, és nem hagyom elveszni azt a munkát és értéket, amit a közönség is nagy elismeréssel díjazott. Alkotóközösségként tovább működünk, és különböző kulturális tereken mutatjuk be sikeres előadásainkat, újakkal kiegészítve azokat" - mesél új terveiről a rendező. Mivel Újbudán nincs olyan színházi épület, amelynek ne lenne meg a saját funkciója, több helyszínt kapcsolnak be az előadások programtervébe. A Kamaraerdei Ifjúsági Park már nem idegen számukra, hiszen nyaranta rendszeresen ellátogattak ide egy-egy futó darab bemutatására. Az Éless Színtársulat "főszínháza" a Fővárosi Művelődési Ház színházterme lesz, ami méreténél és kialakításánál fogva tökéletesen alkalmas bármilyen előadás megrendezésére. A harmadik helyszínnel a színész-rendező visszatér a gyökerekhez: a Szomszédok számos jelenetének díszletéül szolgáló Csíkihegyek utcai Általános Iskola ad otthont neves színészek önálló estjeinek. Itt láthatjuk nemsokára Koncz Gábor: Gyors vonat című előadását, de Koltai Róbert és Galla Miklós is fellép majd szólóban. Persze, ha már iskolában vagyunk, színvonalas gyermekdarabokkal is készülünk, amelyek nélkülözik majd az énekeltető óvodajátékot, ez is igazi színház lesz - jegyzi meg a társulatvezető. Terítékre kerül a már Budaörsön befutott Huzatos ház, a Barátom Harvey és Móra Ferenc megindító darabja az Aranykoporsó. Az első új színmű Örsi István: Fogadás c. politikai szatírája pedig októberben kerül a közönség elé. A direktornak ráadásul két kávéházat is sikerült megnyernie a színházbarát összejövetelek befogadására. A Hemingway Club-Étterem és a Gazdagréti Open Café havonta egy alkalommal látja vendégül a társulat tagjait. Az Éless-Szín - amely civil szervezetekkel és alapítványokkal is tárgyal az együttműködési lehetőségekről -műsorpolitikáját az igényekhez fogja igazítani annak érdekében, hogy Újbudán még színesebb színházi élet alakuljon ki - tette hozzá az igazgató.