Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Évadot zárt a Hateha táncház

Kultúra   |   2012, december 20 - 12:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén harmadik alkalommal érkeztek a szerdai HaTeha táncházba hagyományőrző mesterek, szakszóval adatközlők, akiktől közvetlenül lehet megtanulni nemcsak a táncokat és dalokat, de a vendégek közelebb kerülhettek életmódjukhoz, kultúrájukhoz, ami valójában a miénk is.

A Búzából és Melegföldvárról érkező fejkendős nénik fantasztikus hangulatot teremtettek. Négy hónapos közös munkát, tánc-, ének-, és furulya tanfolyamot zárt le december 19-én a Fonó ebben az évadban újjászületett, kiegészítő programokkal bővült Hateha Szerda táncháza. A szeptembertől decemebrig tartó időszakban Észak-Mezőség néphagyományával ismerkedtek az idejárók.

A táncház szakmai vezetését szeptembertől vette át Kocsis Enikő és Fitos Dezső, az azóta már a Fölszállott a Páva televíziós vetélkedőből is ismert Szentendre Táncegyüttes két vezetője. Az évadzáró gálaesten fellépett Kocsis Enikő és Fitos Dezső, valamint Darabos Péter és Horváth Brigitta, a táncházi talpalá való pedig a négy hónapot végigmuzsikáló három zenekar a kiváló Szeret, Eszterlánc és Góbé szolgáltatta.