Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. kedd, Laura, Alida

Gazdagréti Vigadalom

Kultúra   |   2013, szeptember 7 - 17:21
Nyomtatóbarát változatSend by email
Az Újbudai Kulti által szervezett Gazdagréti Vigadalmon 19 csapat vállalkozott arra, hogy gasztronómiai remekművekkel varázsolja el a kilátogató közönséget.

A siker nem maradt el, a zsűrinek nehéz dolga volt, végül a Juniorok csapat egy eperboros marharpörkölttel győzte meg őket arról, hogy Gazdagréten idén ez volt a legfinomabb étel. A díjakat Kupper András alpolgármester adta át és gratulált minden résztvevőnek. Elmondta, hogy azért fontosak az ilyen jellegű események, hogy jobban megismerhessék egymást az adott városrészben élők. Az egész napon át tartó rendezvényen táncbemutatók, gyermekprogramok és jobbnál jobb fellépők szórakoztatták a gazdagrétieket a színpadon és szabadtéri gyerekjátékok, valamint kirakodóvásárok varázsolták még színesebbé az eseményt.