Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hamarosan hajóval utazhatunk az A38-ra

Kultúra   |   2011, október 12 - 19:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tavasztól menetrend szerinti hajójárat indul a Dunán, amely egészen Óbudától szállítja majd az utasokat az A38 állóhajóig. Többek között ezt jelentette be legutóbb az úszó kulturális központ, a kezdeményezéssel pedig szeretné beindítani az elmúlt évtizedekben teljesen elsorvadt dunai közlekedést. A látogatók így kedvenc koncertjükre menet átszállások nélkül, nagyjából egy BKV jegy áráért élvezhetik a romantikus utazást. 

Az A38 hajó sajtótájékoztatóján azt is bejelentették, hamarosan egy irodalmi hajó is útnak indul a bolgár Rusze városából, hogy hét Duna parti ország kikötőjét érintve végül Bécsben fejezze be útját. A hajón írók, műfordítók utaznak majd, az egyes városokban megállva pedig az adott ország nyelvén irodalmi előadást tartanak a közönségnek.

Az európai kultúrhajó október 19-én érkezik Budapestre, így a kerületiek 20-án és 21-én tekinthetik meg a társaság műsorát.

A témáról bővebben az Újbuda TV Mozaik című műsorában tájékozódhatnak.