A rajzfilmrendező - lehet-e őt így besorolni? - elmondta, a jelen állás szerint 2009-re már valóban elkészül a mű, amelynek készítésébe 19 évvel ezelőtt fogott bele. Hogy miért épp e műre esett a választása? Az ember tragédiáját minden formájában látta már, de mindegyik előadásnak, feldolgozásnak volt egy némi szépséghibája, mégpedig az esendősége, aminek legfőképp a forráshiány volt az oka.
Az anyagi problémák persze az ő vállalkozásának is sajátjai, mégis, a rajzfilm nagyobb teret enged a képzeletnek, a fantáziának és az eredeti megoldásoknak, hiszen itt mindennek csak a készítők tehetsége szab határt.
Jankovics szerint Az ember tragédiája, bár az emberiség haláláról szól, igazán nem is tragédia, sokkal inkább tragikomédia vagy szatíra, csak éppen Madáchnak nem volt humorérzéke.
Jankovics számára a fő mondanivaló, hogy a cél a küzdés maga - és ő rendkívüli módon élvezi a küzdelmet, amelyet a film elkészítése kapcsán vív. Persze, benne van a komor magyar sors is, ahogy magyar irodalom zömében, ráadásul ez nem mentes az aktuálpolitikai áthallásoktól sem. Jankovics azonban megtalálta a megoldást: egyrészt tudni kell nevetni mindenen, másrészt pedig meg kell szabadulni a rossz érzésektől, a fájdalomtól, így ő ezeket beleteszi, átviszi a filmjébe.
A hosszúra nyúlt készítési folyamat következménye, hogy a film közepénél technikai váltás történt. Az első színeket még hagyományos technikával (mindent a rajzasztalon) készítették, de időközben megjelentek az animációkhoz használható számítógépes programok, amelyekkel éltek is.
Jankovics azonban úgy látja, ez csak a készítők számára lesz észrevehető, a laikus néző számára nem. A dolog hátulütője, hogy az egységes forma megkívánja, hogy a későbbi, számítógépen készült részéket is levilágítsák, hogy azok is filmszalagra kerüljenek. A rádiójáték formájában felvett hanganyag is csak vezérhangként szolgál egyelőre, ingadozó minősége miatt utószinkronban kell majd újra rögzíteni.
A találkozón Jankovics Marcell két elkészült részt be is mutatott a jelenlevőknek, levetítette a görög és a római színt. Előbbi képi világában az ógörög vázákat, utóbbi a múzeumokban látható márványszobrokat és mozaikokat idézi.
De nem csak ez a két rész készült már el, a tizenötből tizenhárom megvan. Ezeket korábban már vetítette a Duna Televízió, igaz, vasárnap délután, így méltatlanul kevés visszhangot kapott.
Jankovics Marcell nem számít arra, hogy a hazai mozik kapkodnának majd a kész Az ember tragédiája után, így elsősorban DVD-megjelenésben gondolkodik. Ez a technológia film értelmezését is megkönnyíti, hiszen olyannyira tele van szimbólumokkal, vissza - illetve előre utalásokkal, hogy jól jön a nézőnek, ha visszakeresheti az egyes jeleneteket.
Felmerült a kérdés, hogy ha két évtized elteltével végül befejezi ezt a munkát, mi a lesz a következő filmje? Jankovics azt mondta, ez az utolsó. Nem csak azért, mert mire elkészül, 68 éves lesz, hanem azért is, mert már most is több félig kész könyve várja, hogy befejezze.
Az ember tragédiájának várható fogadtatásáról szólva úgy vélte, minden bizonnyal a gyerekeknek fog tetszeni a legjobban. Bennük még sosem csalódott, sőt, a Fehérlófia kapcsán az is megesett, hogy panaszkodtak neki a szülők, hogy a gyerek folyton csak azt nézi. Aztán egy apuka végre megtudakolta kisfiától, miért szereti ennyire: "mert ez olyan, mint amilyeneket én álmodom..."
R.M.- Újbuda Újság (2008. 06. 20.)