Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Két legyet egy csapásra - Színház Kamaraerdőn

Kultúra   |   2010, július 12 - 20:58
Nyomtatóbarát változatSend by email
Zöld szigetté változott a Kamaraerdei Ifjúsági Park. Persze csak játszásiból. Méghozzá színjátszásiból, amelyhez a díszletet Éless Béla társulata biztosította. Egy júniusi napon délelőtt a napközis tábor iskolásait, este pedig a nyugdíjasokat szórakoztatta a színházi előadás, melyet az Önkormányzat ajándékozott az aprók és az idősebbek közösségének. A közös nevező a két darabban a kert volt.

Régebben a napközis tábor inkább szükségmegoldás, semmint ideális időtöltés volt az iskolások számára a nyári szünetben. Újbudán a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban ez ma már másképp van. A gyerekek még a fülledtebb nyári napon sem unatkoznak, a színházi sátorban például a tücsök és a hangya történetébe csöppenhettek bele egy június végi hétköznapon. Látványos díszletek, pompás jelmezek és profi színészek szórakoztatták az iskolásokat a kamaraerdei napközis táborban. "Délelőtt vendégjátékként Csák György társulata, a Trambulin színház mutatott be egy nagyon aranyos kis gyerekdarabot, amely harsányságáról, fordulatosságáról ezt a tábori környezetben jelentkező szétszórt figyelmet is jól összefogja. Este pedig egy zártkörű előadásként a Mindent a kertbe című produkciót mutattuk be az idősebb közönségnek. Most már ötödik éve szervezem meg ezt a programot - idén először Éless Színként - amelyet mindig készséggel teljesítek" - fogalmazott Éless Béla a társulat igazgatója. Molnár Gyula úgy nyilatkozott, ez az a helyzet, amikor két legyet is lehet ütni egy csapásra. Hiszen van egy kiváló színházi szakember, aki a Budaörsi Játékszínt vitte évekig, és az ő szabad kapacitásának köszönhetően az Önkormányzat évek óta egy ingyenes színházi előadással kedvez különböző korosztályoknak a nyári időszakban. Másrészről a 60+ program keretén belül nagyon régóta szerveznek olyan közösségfejlesztő programokat, ahol az idősebbek hasznosan tölthetik el a szabadidejüket. Legyen szó kirándulásról, nyelvtanfolyamról, vagy például egy ingyenes színházi előadásról, mint amilyet a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban mutattak be.