Hetvenöt év egy ember teljes életét is jelentheti. Ha egy közösség ünnepli megalakulásának háromnegyed százados évfordulóját, akkor az ünnep kicsit mást jelent. Hiszen a közösség mai fiataljai nem ismerhetik azokat, akik létrehozták az alapjait a szűk társaságnak, de mégis nagyon közeli "rokonság" fűzi össze a volt és jelen tagjait. E kivételes érzésnek lehettek tanúi azok, akik a Kelenvölgyi Közösségi Házban június 21-én késő délután hallgatói voltak a férfikórus ünnepi hangversenyének.
A Magyar Kábel Művek Férfikara már négy éve Kelenvölgybe költözött, az itteni Közösségi Házban lelt új otthonra. Az 1934-ben alakult együttes hangversenyére a ház szűknek bizonyult. A nagyterem megteltét követően az előtérben sebtében elhelyezett sörpadokon is szorosan ültek az érdeklődők, sőt az udvaron is többen állva hallgatták a koncert hangjait. A siker nem maradhatott el hiszen az ilyen komoly érdeklődés nagy inspirációt jelent a kórus számára.
A magyar férfikari kórusirodalom nagyon szép tolmácsolását hallhatták a jelenlévők. A koncert második felében felhangzó népszerű operakórusok a közönséget is lázba hozták, és nem egyszer zúgott a vastaps. Stiblo Anna karnagy méltán lehet büszke munkájára. Az előadás méltó volt a 75 év alatt kialakult hírnévhez.