A konferencia célja nemcsak a probléma felvetés volt, hanem a megoldási javaslatok feltérképezése is. Így mutatkozhattak be olyan projektek, amelyek valamilyen szofisztikált kulturális missziót valósítanak meg például a kortárs zeneművészet népszerűsítése, vagy a leszakadó rétegek oktatása területén. Az előadók között volt Jankovics Marcell rajzfilmrendező és művelődéstörténész, aki szerint egyre katasztrofálisabb, hogy sokan nem vesznek magukhoz semmilyen kulturális információt, hogy a könyvesboltokban egyre több a lézengő és egyre kevesebb a vásárló, hogy az emberek könyvek helyett televíziókészülékekre költenek. Az egyebek mellett a János Vitézt rajzfilmben elmesélő rendező szerint az oktatásban kell olyan áttörést elérni, ami a kultúrát természetes szükségletévé teszi a társadalomnak. Dr. Koncz Gábor egyetemi magántanár, főiskolai tanár, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója egy másik aspektusból világította meg a problémát, szerinte ugyanis egy nagytakarítással kellene kezdeni a kulturális elszegényedés megfékezését. Úgy véli, a szó szerint értendő szemét ellepi az utcákat, a kultúra helyett jelenlévő szellemi szemét pedig mérgezi a társadalmat. Amíg ezek jelen vannak Magyarországon, addig a kultúra, a nyelv, a hagyományok visszafejlődése nem állítható meg.