Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. hétfő, Vendel

Lábán-díj a legjobb táncosoknak

Kultúra   |   2013, május 23 - 16:13
Nyomtatóbarát változatSend by email
A magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak elismerésére és népszerűsítésére alapított Lábán Rudolf-díj immár nyolcadik alkalommal került átadásra a Tranzit kávézóban. A két modern táncnagyhatalom, a Trafó és a MU Színház 2005-ben hozta létre szakmai díját, amely mára a műfajban az ország legnívósabb elismerésévé vált.
Lábán Rudolf a huszadik századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyisége volt, aki térharmónia elméletével és a kinetográfia, azaz táncjelírás megteremtésével mozgásművészeti iskolát alapított. A Lábán-díjátadáson ezúttal egy meglehetősen erős mezőnyből került ki az a nyolc produkció, amelyből az esztétákból, kritikusokból és szakújságírókból álló tíztagú zsűri kiválasztotta azt a kettőt, amelyet a díjra érdemesnek tart. Az ítészek a döntésnél az újító merészség és a minőség elegyét vizsgálták. A műsorvezető, Winkler Nóra felvezetőjében elmondta, a kulturális élet szegényedése következtében tavaly óta a két díjazott csak szakmai elismerésben részesülhet. (Korábban összesen kétmillió forint járt a díjak mellé.) Hozzátette, a csökkenő támogatások ellenére is színvonalas darabok születnek az országban. Az egyik díjat a Természetes Vészek Kollektíva nyerte el Végtelenbe zárva című koreográfiájáért, melyet a rendező Árvay György vehetett át Kováts Adél színművésznőtől . A másik szakmai elismerést a Szabó Réka vezette Tünet Együttes kapta meg Voks című produkciójáért. A díjat Orlay Tibor producer adta át.