Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 22. szombat, Paulina

Lábán Rudolf díjas kortárs táncok a MU-ban, a Trafóban és az Artusban

Kultúra   |   2006, április 24 - 16:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

A 20. századi európai modern tánc legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett díj odaítéléséről az alapítók mellett független esztéták, kritikusok és újságírók döntöttek.

A Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére szakmai díjat alapított. A 20. századi európai modern tánc legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett díj odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és újságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit. A grémium a 2005-ös év teljes hazai kortárs tánc kínálata alapján ez év februárjában hozta meg döntését. Az alapítók pedig - a két befogadó színház - május elején teszik lehetővé, hogy a közönség öt egymást követő esten találkozhasson a díjazott előadásokkal. Az első Lábán Rudolf díjasokat, s egyben a 2005-ös év legjobb kortárs tánc előadásait 2006. május 3. és 7. között láthatják a nézők a Trafóban, a MU Színházban, valamint az Artus Stúdióban. Program: MU Színház: Május 3. 20 óra Kovács Gerzson Péter/TranzDanz: Tranzit Trafó: május 4. 20:30 óra Frenák Pál Társulat: Fiúk Artus Stúdió: május 5. 20 óra Artus-Goda Gábor Társulata: Rókatündérek Trafó: május 6. 20:30 óra Közép-Európa Táncszínház: Nagyvárosi Ikonok MU Színház: Május 7. 20 óra PR-evolution Dance Company - Kun Attila: Visible Shape Alföldi Opusz - Nagy József itthon (filmvetítés - 12 perc) Színművészeti Egyetem - LA Dance Department: 44 feet Május 7., 22 óra Ünnepélyes díjátadás