Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Megkoszorúzták Petzvál József emléktábláját

Kultúra   |   2007, január 10 - 13:08
Nyomtatóbarát változatSend by email
Január 10-én, szerdán megkoszorúzták a 200 éve született Petzvál József (mérnök-matematikus, egyetemi tanár) emléktábláját, a róla elnevezett utcában. A tudós kutatásai az elméleti és gyakorlati fénytan területén jelentősek, találmányai pedig forradalmasították a fényképezést.

Petzvál József ifjúkori sorsáról nem sokat tudunk, mert személyes ügyeit, életrajzi adatait, sőt találmányait illetően is igen titkolódzó volt. Ismert azonban, hogy Lőcsén és Kassán végezte iskoláit, s bár jó tanuló volt, a matematika valahogyan nem ment a fejébe; bukásra állt. Tanítója behívatta apját, s közölte vele, hogy kár minden fáradságért és pénzért, mert fia "gyenge koponya", és jobb lenne, ha iparos pályára küldené.

A kétségbeesett apa a késmárki Schweng csizmadiamesterhez akarta adni fiát tanoncnak, de az ifjú Petzvál kijelentette: "Nem leszek suszter!", és a nyári vakáció alatt úgy elsajátította az anyagot, hogy a vizsgabizottság kitüntetésre javasolta. A kassai líceum ösztöndíjával került Pestre az Institutum Geometricum-ba, melyet 1828-ban végzett el, s "Geometer Approbatus", azaz okleveles mérnök lett.

Többek között Molnár Gyula Újbuda polgármestere is mondott beszédet január 10-én, szerdán, azon az ünnepségen, melyen megkoszorúzták Petzvál József (mérnök-matematikus, egyetemi tanár) emléktábláját. A megemlékezésen részt vett az Országos Szlovák Kisebbség elnöke, valamint a fővárosi és a kerületi szervek is képviseltették magukat.

A kerület polgármestere fontosnak tartja a hagyományokat - "Egy ilyen városrész, mint Újbuda a maga sajátosságával, úgy, mint a főváros egyik legnagyobb kerülete, így éli mindennapjait. Éppen ezért fontos, hogy meg tudjuk teremteni a közösségi lét élményét. Vannak olyan kisvárosok ahol a hagyományok, a történelem, az élet összesodorja, együtt tartja az embereket, nekünk, azonban akik a főváros egyik legnagyobb kerületében élünk, magunknak kell megteremteni ezeket. Többek között ezen is munkálkodott Újbuda az elmúlt években. Ezért nagy öröm számomra ez az emléktáblaavatás is, hiszen a szlovák önkormányzat segítségével egy újabb hagyományt tud ápolni a kerület.

Sajátos az életünk itt Közép- Európában, hisz volt olyan ember a múlt század előtt, aki nem mozdult ki lakóhelyéről, mégis 3-4 ország állampolgára volt. Az ilyen emberek élete mutatja, miként sodort össze minket a történelem. Ideig-óráig hihetjük, hogy van eltérő út és fejlődés a számunkra, aztán a történelem bebizonyítja, hogy Közép-Európában nincs arra lehetőség, hogy a népek egymás ellen fejlődjenek, hiszen csak együtt lehet fejlődni. Ezt szimbolizálja ez a tábla is."

P.L- Újbuda WEB (2007. 01. 10.)