Ujházi Péter élete, és több mint három évtizedes művészpályája Székesfehérvárhoz kötődik. Ebben a városban született 1940-ben, és ide tért vissza a Képzőművészeti Főiskola festő szakának elvégzése után 1966-ban. Iróniával fűszerezett, elbeszélő festészetében egyszerre íródik a történelem és a mindennapok krónikája.
Képeinek sajátos, több nézetből összerakott térképzete a hetvenes évek közepén szinte szükségszerűen vezeti el a művészt az asszamblázshoz, a dobozok világához, majd a nyolcvanas években a kollázsolt, térbeli papírmunkákhoz, a leporellókhoz, hogy aztán a kilencvenes években a szobrászat felé fordulva, megszülessék egy groteszk kerámiapanoptikum. Ujházit, alapvetően narratív művészi attitűdje ellenére, mindig vonzotta a tájfestészet. A nadapi lombkép-sorozat egy, a hatvanas évek végén induló, máig tartó impresszionisztikus tájnapló, melynek állandó helyszíne és inspiráló forrása Nadap, egy kis falu a Velencei-hegységben.
Csatakép vagy kocsmai jelenet, heroizmus vagy banalitás Ujházi "sebészi" ecsete nyomán a dolgok valódi arcukat mutatják, sokszor esendők és szánalmasak. Ujházi készségesen alámerül, elvegyül, megfigyel és elmesél, úgy ahogy csak ő tud, azt, amit csak lát - Nadaptól New York-on át Budapesttől Lisszabonig. Dobozok, piramisok, ügyiratgrafikák, leporellók - mind egy-egy részlet a világból, akár egy színpadi előadás, ahol a szereplők eljátszanak valamit az életünkből, s a részben mindig ott az egész. Képein kiteríti, megforgatja, felszabdalja a teret, sajátos viszonyrendszerbe állítva figuráit.
Ez az egyéni térfelfogás egyszer csak már nem fért meg két dimenzióban, s a művész a festés mellett dobozokat épített. Ujházi életművében elkülöníthetők bizonyos korszakok, de az egyes műtípusok vagy műtárgy-együttesek kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan jelen vannak. Ilyenek a dobozok, vagy a Nadapi kert-ciklus.
(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)
