A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2003-ban kezdeményezte a fotográfia napjának megünneplését; választásuk azért esett augusztus 29-re, mert 1840-ben Vállas Antal matematikus, fizikus és földrajztudós ezen a napon mutatta be a Magyar Tudós Társaság ülésén a fényképezés, a dagerrotípia készítésének mibenlétét. Ez volt a magyarországi fotóoktatás kezdete, s ebben az évben volt az első fotókiállítás is. Az idei rendezvényhez két újbudai kiállítóterem is csatlakozott.
A Budapesti Művelődési Központban a 70 éves a BMK-Reflex Fotóklub című kiállítást tekinthették meg az érdeklődők, míg a Rét Galériában Kulcsár Balázs új műveivel ünnepeltek. Az itt kiállított "Struktúrak" sorozat az alkotó "Ironikus Közelség" című munkájának folytatása, ahol - a már jól ismert - kör alakú képek dominálnak, ám ezúttal a hangsúlyt a geometriai formákra helyezte Kulcsár Balázs.