Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 30. csütörtök, Martina, Gerda

Popovics Béla előadása a kárpátaljai magyarságról

Kultúra   |   2010, január 12 - 11:53
Nyomtatóbarát változatSend by email
A kerületi kereszténydemokraták meghívására érkezett Budapestre Popovics Béla munkácsi helytörténész, hogy Kárpátalja kultúrtörténetéről, és az egységes magyar nemzet megújulási lehetőségeiről tartson előadást az érdeklődőknek. A találkozó legfőbb üzenete szerint intenzívebb kapcsolatokra lenne szükség az anyaország és a határon túli magyarok között, de az is kiderült, nem is vagyunk már olyan távol egymástól, mint azt általában gondoljuk.

A Szent Margit Gimnázium egyik előadótermében annyian gyűltek össze a Munkácsról érkezett helytörténész előadására, hogy végül a hallgatóságot át kellett költöztetni az emeleti díszterembe. A közönséget az est házigazdája, dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő köszöntötte, majd a Kárpátaljai Cserkészszövetség tiszteletbeli elnökét, a Magyar Kultúra Lovagját, Popovics Bélát szólította mikrofon elé. Az előadó beszéde elején megjegyezte, akivel csak beszélt megérkezése óta, úgy érezte, mintha ezer éve ismernék egymást. Éppen ezért lenne nagy szükség fejleszteni az emberek közötti baráti kapcsolatokat határon innen és túl. Hiszek abban, hogy a magyarságnak lesz egy gyönyörű felemelkedése, ehhez viszont alapvetően fontos, hogy egészséges nemzeti önértékeléssel rendelkezzünk a határ mindkét oldalán. Az önértékeléshez pedig meg kell ismernünk közös kincseinket, melyeket a politikai elszakított egymástól - jelentette ki a helytörténész. A Magyarországon is jól ismert művelődéstörténész arról is beszélt, hogy az elmúlt hatvan évben a politika erősen hallgatott Kárpátaljáról, ezért az itthoni magyarok vajmi keveset tudnak a helységről és az ott élő emberekről. Közelebb szeretném hozni mindenkihez a szülőföldem hegyeit, kultúráját, és mindazt a szépséget, ami éppúgy az önöké, mint az enyém - mondta el az előadó. A helytörténész arra is kitért, mai szabados világunban különösen fontos átadni gyermekeinknek emberi, erkölcsi értékeinket, hiszen egyre több a tévúton járó, gyökértelen fiatal. Később arról is szó esett, a két ország közötti fizikai határvonal nem jelent feltétlenül szellemi határt, ezt pedig egyre többen ismerik fel. Az ukrán határon még ott a szögesdrót, de azok számára, akik baráti, rokoni kapcsolatokat szeretnének ápolni, a nehézségek áthidalhatóak. Egyre többen keresik fel, ismerik meg egymást, és ez sokkal hamarabb lebontja a határokat, mint a politika - hangsúlyozta az előadó.