Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Száz éve született Sulyok Imre

Kultúra   |   2012, március 26 - 14:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Bocskai út elején szerényen áll a kerületi evangélikusok neoromán temploma. A kis gyülekezet életének – mint minden evangélikusnak – fontos része az egyházi zene. A huszadik század közepétől közöttük dolgozott a kor egyik legjobban képzett egyházzenésze, a művei és közreadásai által nemzetközileg ismert zeneszerző, Sulyok Imre.

Száz évvel ezelőtt, 1912. március 30-án született a neves orvos dinasztia”fekete báránya”, a muzsikussá lett Schulek Imre, aki csak később változtatta magyarossá nevét, amikor már szerkesztőként a Rádiónál dolgozott.

Karmesternek készült, de Kodály Zoltán zeneszerzésóráinak lendülete magával ragadta, így végzett először komponistaként, amit még három oklevél követett: énektanári, orgonaművészi és egyházzenészi diploma. Már a Rádiónál dolgozott, s már családos emberként első fiát nevelgette, amikor 1941-ben még utolsó vizsgáira készült. A háború végén fiatal tisztként került hadifogságba; a Gorkij melletti Taliciba, majd a lettországi Ventspilsbe került. Még ott, az embertelen körülmények között is komponált, kórust és zenekart szervezett rabságban lévő tiszttársaival. Csak 1947 nyarán jutott haza.

A bombázás megsemmisítette az óbudai templom korszerű orgonáját, ahol bevonulásáig kántor volt; néhány év múlva a Rádióból is elbocsátották tiszti múltja és egyházi kötődése miatt. Ebben a vákuum-helyzetben került a kelenföldi evangélikus gyülekezethez, ahol Botta István lelkésszel újjáélesztette a protestáns vesperák gyakorlatát, magas színvonalú kórusmunkát folytatott, és különös igényességgel orgonált az istentiszteleteken 1951-2004 között, ötvenhárom éven át.

Közben a Zeneműkiadó munkatársaként jelentős klasszikus művek kiadását segítette, Bach-kutatásokat végzett, s vezetője lett Liszt Ferenc zongoraművei kritikai kiadásának. E tevékenysége tette nemzetközileg is ismert zenekutatóvá. 2008-ban bekövetkezett haláláig szinte folyamatosan dolgozott.

A százéves évfordulón csodálva vesszük számba, mi mindennel foglalkozott hosszú életében Sulyok Imre: kutatta a gyülekezeti énekek történetét, addig ismeretlen Mozart-kéziratot azonosított, komponált pedagógiai műveket és nagyzenekaros kompozíciókat egyaránt. Alkotásai jelentős részét éppen az általa vezetett gyülekezeti énekkarnak ajánlotta.

Nekünk, utódainak kötelessége megismernünk egyedi zenei nyelvét és folytatni tehetségünk szerint munkásságát. Ebben a szellemben terveztük meg a centenáriumi év hangversenyeit. Ezért állítunk emléktáblát és ezért rendezzük meg március 31-én a Sulyok Imrére emlékező hangversenyünket.

Bence Gábor