Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Szenior Ki Mit Tud Gála - A művészet, a tánc, a zene a lelkeket felemeli

Kultúra   |   2010, május 13 - 15:12
Nyomtatóbarát változatSend by email
Második alkalommal rendezték meg a Szenior Ki Mit Tud művészeti fesztivált, melynek döntőjében bemutatkoztak a 80 éves szalontáncosok is. Az Őrmezei Közösségi Ház által szervezett, kerületi kezdeményezésként indult tehetségkutató mostanra olyan naggyá nőtte ki magát, hogy a Budapesti Kongresszusi Központ egyik termébe nem fértek be az érdeklődők.
A fellépni vágyó szeniorok idén nemcsak előadói hanem alkotói kategóriában is indulhattak, így több mint 100 festmény, 100 fotó, rengeteg kerámia, tűzzománc és plasztika érkezett be az alkotóktól. Az előadók népdal, néptánc, magyar nóta, szalontánc, vers, próza, humor, paródia, kórus, opera, operett, táncdal, sanzon, hangszeres zene, könnyűzene és jazz kategóriában nevezhettek. Köllő Miklós művészeti vezető szerint az alkotásvágy ott szunnyad mindenki lelkében. Ez a kezdeményezés az önmagunk megmutatásáról, a szellemi értékek létrehozásáról szól, amelyre minden korosztálynak szüksége van. Köllő Miklós büszkén mondta, hogy bizony sok profi megirigyelhetné azt a teljesítményt, lelkesedést és tehetséget, amellyel a tehetségkutatón elindult szeniorok rendelkeznek. Bár a versenyre 'veterán- profik' is jelentkezhettek, a szervezők számára nem a 'versengés' volt a cél. A 'Ki mit tud' a jelentkezést egyetlenegy feltételhez kötötte, hogy az alkotók és előadók szenior kategóriába tartozzanak. Mára tehát ez a tehetségkutató Újbuda Összművészeti Szenior Ki Mit Tud Fesztivállá nőtte ki magát. Ezt bizonyítja az is, hogy a zsűriben olyan kiváló művészek foglaltak helyet mint például Perényi Eszter hegedűművész, Pitti Katalin operaénekes, Bálint András színész, színigazgató, vagy Koós János énekes. Pitti Katalin tiszteli és csodálja a versenyzőket, hiszen nagyobb tömeg előtt előadni valamit egészen mást jelent mint otthon egyedül, vagy például baráti körben. Úgy gondolja az emberek eltöltik az életüket és nem sokaknak jut idejük vagy nincs lehetőségük arra, hogy megmutatkozzanak valamilyen művészeti ágban. A Magyar Állami Operaház magánénekese örömmel látta a szenior tehetségek arcán az alkotás és előadás örömét, amelytől szerinte mindenki széppé válik. A világhírű énekesnő sokszor vette észre a gálán a színpadon állókon, hogy szinte más dimenzióba kerültek a fellépés közben, amely nemcsak önmaguknak, hanem a zsűritagoknak és a közönségnek is nagy örömet okozott. Pitti Katalin szerint, aki maga is énektanár, másképp kell oktatni a fiatalabb, illetve az idősebb tehetségeket. Az ifjakat ugyanis inspirálni kell, hogy fejlődjenek, vannak olyan tanítványok akiket szigorúan kell fogni, másokat azonban bíztatni kell. A szenior tehetségek esetében azonban mindenkit szükséges inspirálni, mert a művészetek 'művelése' és befogadása boldoggá tesz bennünket, az énekesnő szavaival élve: '. . . amikor az ember boldog a tánc, a zene, az ének, a vers hallatán vagy művelése közben - a lélek felemelkedik. Hát tegyük, csináljuk, és legyünk boldogok tőle! És boldogok is lehetünk, hogy tehetjük!'- mondta Pitti Katalin.