Az utóbbi évben egyre másra érkeznek a hírek a hamarosan megjelenő 3D televíziókról, a mozikban pedig már több mint egy éve élvezhetjük a térhatású vetítéseket. Érdemes azonban megjegyezni, hogy maga a térhatású képalkotás igen hosszú múltra tekint vissza. Magát az elvet - mely szerint a két szem számára külön képet készítve, térhatású képet nyerünk - már Eukleidész is ismerte. Még így is meglepő azonban, hogy Louis Daguerre - a gyakorlatban is jól alkalmazható fotográfia feltalálója - már az első próbaképeket is párosával készítette, valamint a Lumier testvérek első kísérleti mozgókép sora is ikerkamerával készült.
A 21. század elejéig mégsem tudott elterjedni a térhatású fotózás és filmkészítés: csupán kuriózumként volt fellelhető egy-egy 3D vetítésre alkalmas mozi, főleg vidámparkokban és tudományos technikai kiállításokon.
A 2009 őszen az interneten meghirdetett pályázatunk célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem csak a szórakoztatóiparban van helye ennek a technológiának, hanem művészek is alkalmazhatják. Olyan alkotókat kerestünk, akik már jártasak a térhatású képek készítésében, vagy hajlandóak voltak beletanulni a verseny kedvéért. A világ minden tájáról érkeztek pályázati munkák: Németország, Spanyolország, Argentína, Egyesült Államok, csak hogy néhányat említsünk.
A nyertesek, illetve a legjobb munkák megtekinthetőek a http://news.deviantart.com/article/106010/ címen.
A nyertesek képeit a Tető Galériában állítottuk ki, megtekinthetők március 31-éig.
A verseny szervezői:
DeVill - http://devillsroom.com
Andrási Judit - http://knifeofdreams.devillsroom.com
További 3D képek: http://3space.devillsroom.com