Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Színház, történelem, Szörényi

Kultúra   |   2008, augusztus 19 - 18:54
Nyomtatóbarát változatSend by email
Huszonöt éve töretlen az István, a király című rockopera népszerűsége, amely ugyanolyan hitelesen szólalt meg 1983-ban, mint most, a globalizáció korszakában. A darab fogadtatásáról és az azóta eltelt időszakról kérdeztük a mű egyik szerzőjét Szörényi Leventét, aki nemrégiben jelentette meg új könyvét Színház és történelem címmel. A tanulmánykönyvet az Éghajlat kávézóban mutatták be.

25 évvel ezelőtt, 1983 augusztusában mutatták be az István, a királycímű rockoperát Budapesten a városligeti Királydombon. Ezt az időpontot akár a művészeti áttörés korszakának is nevezhetnénk, hiszen a darabban a hagyományos színházi gyakorlatot a kemény rock zenével és a pop műfajjal ötvözték.

Pelsőczy László, Bereg Kati, Sára Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Balázs Péter, Balázsovits Lajos színészek mellett az akkori "lázadó" rockerek: Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Deák "Bill" Gyula és Victor Máté kaptak főszerepet. A szerzők Szörényi Levente és Bródy János zenei múltja is a pop zenében gyökerezik.

Az István, a király zenei stílusa, amelyben a populáris zene, a népzenei, valamint az egyházi gregorián zenével ötvöződött, ami első ilyen volt a hazai zenés színjátszás történetében. A nagyszabású művet 1983 augusztusában 6 előadásban 120000 néző látta, mozifilm, bakelitlemez, CD és kazetta is készült róla. Talán nem túlzás, hogy az István, a király hangzóanyaga fellelhető minden 3. családnál. És ami talán ennél is lényegesebb, még mindig van aktualitása.

A szerzőpáros egyike, Szörényi Levente nemrégiben adta ki Színház és történelem című munkáját, amelyben - egyrészt - a bemutató óta eltelt 25 évet elemzi, másrészt azt a korszakot, amelyről a darab szól, vagyis az államalapítás korát. Az író nem tartja magát történésznek, inkább csak hobbi szinten gyűjti az információkat István király idejéről. Mint mondja, sokszor ellentmondásokba is ütközik, hiszen Koppánynál sem egyértelmű, hogy hogyan vesztette életét.

Szörényi Levente saját elmondása szerint a mű születésekor még nem nagyon foglalkozott a politikával. Mint mondja, ő későn érő típus. "Engem most érdekel a történelem: az aktuális is, meg a régebbi korok. Szeretem az 1000 évvel ezelőtti történésekről szóló könyveket és tanulmányokat olvasni, ezért is jelentettem meg a tanulmányfüzetet DVD- melléklettel."

A könyv egyik bemutatója a kerületünkben működő Éghajlat kávézóban zajlott. A kiadó vezetője, Dr. Kovács Lajos Péter elmondta, szívesen ad otthont az ilyen jellegű kulturális- történelmi megmozdulásoknak. Mint mondja, a könyvkiadást manapság csak lélekkel lehet csinálni, ezért is tartja fontosnak, hogy lehetőséget biztosítson az író-olvasó találkozóknak. Szörényi Leventével már nagyon régóta dolgozik együtt, és szívesen fogadta a kezdeményezést, hogy náluk találkozzon a művész az olvasóközönséggel.

Gigi - Újbuda TV (2008. 08. 19.)