Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Sztárportrék a Hadikban

Kultúra   |   2011, augusztus 24 - 16:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyári időszakban a Hadik Irodalmi Szalon, és a kortárs találkozók szünetelnek, de szeptembertől ismét színvonalas beszélgetések várják az érdeklődőket a kávéházban. A nyár végén Ménesi Etelka rendkívül hiteles, és olykor megrendítő portréit láthatjuk, melyek ismert művészeket, és ismeretlen, nehéz sorsú embereket mutatnak be.

Számtalan téma foglalkoztatja, a körülöttünk lévő világ szinte minden szegmense megjelenik munkáiban: a tájkép, a csendélet, a életkép, a portré. Azonban mind közül legjobban az emberi jellem, az emberi sors ábrázolása vonzza. Festészetét a kísérletezés jellemzi, és az elvontabb eszközökhöz használata sem ritka munkáiban.

Ménesi Etelka így mesél művészeti pályájáról: "Amikor nyugdíjba mentem, sok évtized tapasztalata, öröme és fájdalma birtokában visszajöttem Dánszentmiklósra, arra a földre, ami mindig is az otthont, a szülőföldet jelentette számomra. Itt kezdtem el festeni. Ekkor találtam rá igazán az alkotás örömére. Végre megtaláltam azt az eszközt, amellyel megbirkózhatok, hogy kifejezzem érzéseimet, gondolataimat. Áttértem az olajfestésre, habár most újra beleszerettem a pasztellbe."