Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Tisztelt ház!

Kultúra   |   2009, március 31 - 11:36
Nyomtatóbarát változatSend by email
Egy romantikus, népszerű panelekből építkező melodráma mindig alkalmas arra, hogy épp aktuális érzelmeinket, vágyainkat belé vetítve bizonyos értelemben kiéljük azokat, remélvén, hogy ettől a mi gondjaink is megoldódnak, miközben kellemes kikapcsolódást is nyújt a dolog. Nincs ez másképp a Tisztelt ház című produkció esetében sem, amit a Karinthy Színházban mutattak be március végén.

A főszereplő Hujber Ferenc rendkívül lazán és könnyedén adja át az amúgy töketlen, kétségbeesett, önmarcangoló képviselő szerepét. "Ez egy vidám operett, egy víg előadás, ami konkrétan a szerelemről szól és a félreértések sorozatáról. Egy remekmű, amit nagyon-nagyon hozzáértő emberek írtak meg mind zeneileg mind pedig a darab milyenségét illetően. A darab tartalma röviden az, hogy a képviselőt meggyanusítja egy lány a képviselőházban azzal, hogy őt elcsábította, amire semmi más oka nem volt, mint hogy szerelmes ebbe a képviselőbe és szeretné felhívni magára a figyelmet. És ebből óriási bonyodalmak születnek, amit a számonkérés követ, majd a lassan erősödő szerelem, aminek a végén nem marad el a kiteljesedés, mint az operettekben általában. Habos-babos, de annak egy remekül megírt változata." A főhősnőt, Halmi Verát a kerületünkben élő Trokán Anna alakítja. "Én igazi színházi produkcióban először itt vettem részt, a Karinthy Színházban a Cseke Péter rendezte Dzsungel című darabban. Akkor úgy váltunk el Karinthy Mártonnal, hogy azt mondta: ez volt az első lépésed, most felvettek téged a színművészetire, de remélem egyszer még találkozunk. Telt-múlt az idő, aztán egyszer megcsörrent a telefonom. Akit most alakítok, Halmi Vera egy nagyon összetett karakter, mert amellett, hogy naív és nagyon ártatlan kislány, bemegy a parlamentbe és lekiabál a karzatról. Jó érzés egy ilyen összetett szereplőt megtestesíteni."