Amikor egy festő vagy grafikus képet ábrázol a képben, akkor mindig valami fontos állásfoglalásnak vagyunk szemtanúi, művészetről, esztétikáról, közönségről. Ars poetica, önirónia vagy gúnyolódás. A Bartók 32 Galériában hasonló koncepció alapján válogatták össze a Magyar Festők Társasága 10 alkotójának képeit.
Ha belépünk a galéria termébe, először mindenkinek Ganczaugh Miklós festőművész képein akad meg a tekintete. A munkákon egyértelműen felismerhető a biblikus ihletettség, a festmények azonban korántsem csak illusztrációi a Szentírás történeteinek: sokkal inkább értelmezhetőek a keresztény hittitkoknak a ma emberét megszólító megfogalmazásaiként. Művészetének alap kérdése a transzcendencia képi eszközökkel történő megragadhatósága. Ez hatja át a finom ellenpontokra épülő, minden harsányságot kerülő nonfiguratív kompozícióit, s a Biblia, elsősorban az Újszövetség ihlette munkáit is.
Ugyancsak meghökkenti a közönséget Tóth Ferencz képzőművész kollázstechnikával készült alkotásai. Mi a kollázs? - kérdezhetik sokan. Ez a francia szó (coller, collage) ragasztást jelent, azaz az alkotás ebben az esetben különböző származású és összetételű anyagok összeillesztésével, ragasztásával jön létre. Kurt Schwitters, német emigráns ragasztott először használt buszjegyeket, újságpapír-kivágásokat, rongyot s miegymást ízléses és szórakoztató csokrokba a húszas évek elején, s mellőzte teljesen mind a hagyományos vásznat, mind a hagyományos festéket a képzőművészetben.
Laikus ezen akár mosolyoghatna, de csak addig, amíg nem nézte meg alaposabban Tóth Ferencz képeit. Ugyanis nála is van a képeknek keretük, de sokszor festve vagy más anyagokból összeállítva, ám az alkotáson belül - kisebb - képek is vannak, méghozzá különböző formájú keretekben, s minden kép újabb és újabb dimenziót nyit a képekbe helyezett ("ragasztott") anyagok, tárgyak és ezek egymáshoz való viszonyával ábrázolt világba.
Olyan, mintha furcsa miniatűr táj felett repülnénk, s egy képkereten keresztül újabb miniatűr táj fölé ereszkedhetnénk, majd ismét egy másik táj bukkanna fel alattunk, s minden tájat emberi tartozékaink (csecsebecséink, emlékeink, jellemző dirib-darabjaink, mindennapos tárgyaink töredékei, vagy éppen egy tüdőröntgen) különös, titokzatos, túlrendezett vagy túl-rendezetlen álcája fed vagy leplez le.
Alföldi László alkotásai szintén sejtelmes világba vezetik a szemlélőt. Képei egyedi, megismételhetetlen alkotások, akár paratípiának is nevezhetők, amelyek technikájukban különös nyomtatási módon, nyomat-visszaemeléssel készültek Alföldi László szavaival élve: maga az elkészült alkotás egy ironizáló-parodizált világot tükröz; a már kész, kinyomtatott színes magazinokban megjelent nyomatok-nyomatrészek előre tervezett, visszafelé módosított megmásítását.
Ez így megfogalmazva kissé bonyolultnak tűnhet, ezért nézzük, miről is van szó! Nagyon leegyszerűsítve, s csak a technikai lényegre koncentrálva: a már egyszer valamilyen nyomtatási eljárással papírra készült nyomat képi egészének vagy részleteinek, még pontosabban a festékrétegeknek a visszaemeléséről beszélünk. Ez az úgynevezett visszafelé építkezés, amely több lépcsőben történik.
A végeredmény egy új, de mégis véletlenszerű alkotás. Új, mert az eredetitől eltérő lesz, és véletlenszerű, mert a visszaemelés során más és más hatás érhető el az egymásra kerülő nyomatrétegekkel, színekkel. És itt jön az a plusz, ami az alkotó elképzelését, gondolatait tükrözi: az előre tervezettség. A létrejövő alkotásban a szerző szubjektuma tükröződik: hogy mit akar kifejezni az újjal.
A március 20-ig megtekinthető KÉP A KÉPBEN című kiállítás további alkotói Atkári Magdolna, Jávor Piroska, Paróczi Ágnes, Székely Kati, Benkő Viktor, Guti József Soma és Nagy Sándor József .
|
|
|
|
|
|
