Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 19. péntek, Emília

VI. Újbudai Ünnepi Könyvhét

Kultúra   |   2009, június 3 - 13:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

Június 4-7. között Újbudai Ünnepi Könyvhét lesz, amelynek a megnyitóját június 4-én 16.30-kor a Tétényi és Etele út kereszteződésénél lévő bevásárlóközpontnál tartják.


Supka Géza a neves publicista, régész és művészettörténész 1927-ben Miskolcon a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete közgyűlésén fogalmazta meg a könyvhét gondolatát. Eredeti javaslata szellemében a jogutód Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1929. óta szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet. Az éppen nyolc évtizedes múltra visszatekintő könyvünnep hagyományosan a magyar irodalom, jelesül a kortárs írók seregszemléje.

Öt napon át a hazai és határon kívüli magyar könyvkiadók pavilonjaiban ismerkedhetnek meg a könyvszerető érdeklődők az erre az időszakra megjelentetett művekkel A szervesen kapcsolódó gyermekkönyvnapok programjai és könyvei a kicsik és nagyobbak, az eljövendő felnőtt könyvszeretők figyelmére összpontosítanak.

Kerületünkben az idei évben 6. alkalommal rendezzük meg az Újbudai Ünnepi Könyvhetet június 4-7. között, párhuzamosan a Vörösmarty téren folyó 80. Ünnepi Könyvhét és 8. Gyermekkönyvnapok eseményével. Nagy örömünkre szolgál, hogy a gazdasági válság ellenére - amely érzékenyen érinti a könyvkiadókat is - az idei évben, hasonlóan a korábbi esztendőkhöz 30 könyvkiadó jelezte részvételi szándékát, amelyeknek többsége XI. kerületi székhelyű kiadó. Újbuda Önkormányzata fontos feladatának tekinti a kultúra támogatását, ennek megfelelően továbbra is ingyenes megjelenést biztosít 20 pavilonban a rendezvényen megjelenni szándékozó könyvkiadóknak és könyvterjesztőknek.

Ideiglenesen a Móricz Zsigmond körtér helyett, - amely a 4-es metró építkezése miatt nem tudott idén helyet adni a rendezvénynek - új helyszínen - a Tétényi és Etele út találkozásánál lévő bevásárlóközpont melletti területen kaptunk lehetőséget az Újbudai Ünnepi Könyvhét megrendezésére. Köszönjük a lehetőséget a Fővárosi Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatóságának, akik térítésmentesen adtak lehetőséget a lebonyolításhoz, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy idén is folytatni tudjuk a 2004-ben elkezdett hagyományt.

A könyvheti rendezvényt számos irodalommal kapcsolatos zenei program, felolvasás, és közönségtalálkozóval egybekötött dedikálás is színesíti a helyszínen felállított színpadon és a könyves pavilonoknál. A szüleikkel kilátogató gyerekeket naponta kézműves gyermekfoglalkoztatóval, játékokkal, táncokkal, bábelőadásokkal várják a szervezők. A könyvheti kiállítással egybekötött vásárra mind a négy napon délelőtt 10 órától 18 óráig várjuk az érdeklődők széles táborát.

VI. Újbudai Ünnepi Könyvhét 2009. június 4-7. Programajánló

Június 4. csütörtök

16.00 Supka Géza emléktáblájának koszorúzása (XI. Bp. Bocskai út 23. sz.)

16.30 Ünnepélyes megnyitó - Tétényi és Etele út találkozásánál lévő üzletközpontnál A rendezvényt Molnár Gyula Újbuda polgármestere nyitja meg. Köszöntőt mond Bodrogi Gyula, Újbuda díszpolgára.

17.00 Hot Jazz Band zenekar fellépése

Június 5. péntek

15.00 - 18.00-ig Gyermekfoglalkoztató - Napraforgó Játékműhely

16.00 Capoeira show

Június 6. szombat

10.00 - 17.00-ig Gyermekfoglalkoztató - Napraforgó Játékműhely

11.00 A csodálatos kert - Olasz Etelka gyermekműsora

14.00 A Budai Babszem néptáncegyüttes fellépése

17.00 Seel Band szórakoztató zenei műsor

Június 8. vasárnap

10.00 - 16.00-ig Gyermek foglalkoztató, Napraforgó Játékműhely

11.00 Szeleburdi Meseszínház előadása

14.00 Kerepesi Táncegyüttes, reneszánsztáncok

16.00 A Sebő Együttes műsora