Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 29. szerda, Magdolna

Zeneiskolák a népzene tükrében

Kultúra   |   2012, december 2 - 20:25Nyomtatóbarát változatSend by email
A Budapesti Művelődési Központ – hagyományaihoz híven advent első vasárnapján – 15. alkalommal rendezte meg a népzenét oktató zene- és művészeti iskolák találkozóját.  
A színpadon zenei művészeti iskolák tehetséges diákjai mutatták be énekes és hangszeres tudásukat. Igazából ez nem is verseny, hanem egy népzenei találkozó, ahol a fellépésre várakozó diákok mégis megmérettetésként tekintettek az eseményre és izgatottan várakoztak a sorukra. A zsűri – Bodza Klára, Virágvölgyi Márta, Agócs Gergely – méltóságteljes feladata pedig az volt, hogy az előadások után fejlesztő tanácsokat adjanak a diákoknak. A népzenét oktató iskolák körében advent első vasárnapja egyet jelent a BMK-s találkozóval, a diákok egész évben lelkesen készülnek, hogy itt bemutathassák tudásukat. Bodza Klára népdalénekes, énektanár kiváló fellépési lehetőségnek tartja a zene- és művészeti iskolák találkozóját. Meggyőződése, hogy a népdalok által a gyermekek még jobban megismerik és megszeretik a magyar népi kultúrát így erősíteni képesek a nemzettudatot. A fellépéseket követően az újbudai Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola adventi koncertjét hallgathatták meg az ifjú fellépők, kísérőik és az érdeklődő közönség. A szervezők családi kézműves foglalkozást is szerveztek, ahol ünnepi dekorációkat és csuhébábot készíthettek a gyerekek. (Az Újbuda TV képes beszámolóját szerdán láthatják a tévében 18 órakor, és csütörtökön itt az Interneten. - a szerk.)