Budapest 14. kerületében Zuglóban 1958 - 68 között működött Zuglói Kör, ez idő alatt több kiállítást is szerveztek, melyen az alkotó közösség műveit tekinthette meg a nagyközönség.
A Zuglói Képzőművészek Társasága 2000. október 19-én alakult meg a kerületben lakó vagy ide kötődő hivatásos művészekből.
A társaság tagjai havonta egy-két alkalommal találkoznak valamelyikük, főleg Molnár Sándor zuglói otthonában, vagy a Zuglói Civil Házban.
A közös összeülések és beszélgetések mellett a tagok kiállításokra és művésztelepekre is ellátogatnak. Műveik rendszeresen szerepelnek országos kiállításokon és díjakat is nyernek velük. Szokássá vált a közösségben, hogy minden kiállításra neves vendégművészt hívnak meg, művészeti írók és művészettörténészek nyitják meg, illetve méltatják tárlataikat, mint például Feledy Balázs, Laczkó Ibolya, Kelényi István.
A társaság alapelve szerint: "Ha valamely mesterséget akar űzni az ember, nem kár, ha előbb meg is tanulja azt a mesterséget."
Az alkotó közösség teret kíván engedni mindenfajta művészeti törekvésnek, kifejezésnek. Az alkotási folyamat során egyetlen kritérium azonban mégis van: a kvalitás.
A csoport mozgékonyságával jelen van nem csak a kerület művészeti életében, hanem a magyar művészeti közéletben is. Legjobb példa erre, hogy a közösség bekapcsolódott a Magyar Festészet Napja kiállítás-sorozatba is.
Fontosabb kiállításaink: 2003. Bocskai Galéria, 2004. Százhalombatta - Művelődési Ház, 2005. AULART Iskolagaléria, 2006. Közlekedési Múzeum, Stefánia Galéria2007. Kiállítás Rudnay Gyula emlékére - Százhalombatta, 2009. Száz éves a magyar repülés - Közlekedési Múzeum.