Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 25. hétfő, Orbán

Megkezdődhet a Gomba felújítása

Újbuda Önkormányzata aláírta a nyertes kivitelező céggel a megállapodást, így napokon belül megkezdődik a Gomba felújítása. Ha minden a tervek szerint alakul, nyár végére birtokba is vehetjük az épületet.

A felújítási munkálatok napokon belül megkezdődnek, amelyek némi változást is hoznak a lakók életében. A belső átépítés az úgynevezett hátsó cikkelynél kezdődik, ahol jelenleg a BKV jegypénztár működik, így az majd egy új helyszínre költözik.

A tervek szerint - ugyancsak a Móricz Zsigmond körtéren - egy kimondottan erre a célra átalakított konténerbe helyezik át a bérletpénztárat. A pontos, precízen kivitelezett ütemezés betartását nehezíti, hogy a Gomba területén több olyan építmény, trafó illetve kábel található, amely a Főváros, a BKK, valamint a DBR Metró tulajdonát képezi. Bár az érintett felek ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy ezeket az akadályokat időben elhárítják, ez mostanáig még nem valósult meg.

'Reméljük, senki nem gördít elénk akadályokat és nyár végén az európai uniós támogatásban foglaltak szerint, határidőre át tudjuk adni a megújult épületet.' - fogalmazott az aláírás után Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

LEGFRISSEBB
×

Virtuális nyílt nap a Budafok Kocsiszínben  

2020május2211:00

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos könnyítések nem érintik még egy ideig a nagyobb létszámú rendezvényeket, így még hónapokig nem lesz mód arra, hogy a népszerű BKV-s nyílt napokat megtartsuk. Annak érdekében, hogy ebben a rendkívüli helyzetben se kelljen lemondani ezekről a közkedvelt rendezvényekről, kárpótlásul ismét virtuális látogatásra hívjuk – korhatár nélkül – az édeklődő gyermekeket, szülőket, közlekedésbarátokat. Reméljük, így is megközelíti majd az érdeklődők létszáma a korábban megszokottat.