A Jégszínház társulata produkcióival többször járt már többek között az Egyesült Királyságban, Dániában, Csehországban, Bahrainban és Dubaiban, Törökországban, valamint Horvátországban. A több hónapos európai turné után újra a hazai közönség előtt lépnek jégre. A horvátországi és törökországi sikereket követően a téli szezonban, megújuló előadásaikkal új helyszínen, méltóan az előadások színvonalához, és a nézői igényeknek megfelelően, ingyenes mélygarázshasználattal várják vendégeiket a Savoya Parknál.
Az idei télen sem hiányozhat a repertoárból a Diótörő című jégbalett, vagy a Jégszínház megalakulása óta közönségkedvenc, a kicsiket és nagyokat éppúgy elvarázsoló Pinokkió meséje. A könnyedebb műfajt kedvelők, pedig a pergő hangulatú A bár című jégrevüt láthatják. A délutáni és esti előadásokon túl az óvodák és iskolák számára délelőtti matiné előadásokkal várják az érdeklődőket. A társulat azokról a gyerekekről sem feledkezik meg, akik nehezebb helyzetben élnek, mint társaik, ezért a Jégszínház minden szezonban több előadáson is térítésmentesen fogadja egy-egy intézmény rászoruló gyermekeit.
Újubda MÉDIA (2008. 12. 01.)