Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Női lapok indulása '48 előtt

Kultúra   |   2009, március 11 - 17:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nevelési viszonyok változása, a gazdasági helyzet és a nők családi lekötöttségében beállt változások hozták azt az eredményt, hogy a nők olvasókká válhattak a 19. század elejére.

Igényeikkel, eltérő ízlésükkel és érdeklődésükkel - mind gazdasági, mind politikai szempontból - számoltak az írók s az éppen kialakuló időszaki sajtó szerkesztői.

A kifejezetten nők számára szánt időszakos sajtóorgánumokat nevezhetjük női lapoknak, amelyek kielégítik a nők társadalmi, gazdasági és alkati helyzetéből adódó szükségleteit és igényeit. Korábban a nők társadalomban és a családban elfoglalt helye nehezen vagy egyáltalán nem engedte közel őket az írott formában terjesztett ismeretekhez, irodalmi olvasmányokhoz.

A művelt apácák és a gondosan megválasztott nevelők által nevelt főúri leányok kivételével a nők jelentős része olvasni sem tudott. Magyarországon az első magyar nyelvű időszaki sajtótermék, melyet elsősorban nőknek szántak, Uránia című folyóirat volt.

A bevezetőben - amit valószínűleg maga a szerkesztő Kármán József írt -, kitért arra: "mik s mire valók a folytatott írások" s kiknek szánják írásaikat, mert szerintük "az értelem, mely létünk első dísze", ne legyen elzárva az emberek elől. "Legszebb álmaink közül való az, ha egy kellemetes Hazánk Leányának unalmas óráját hasznossan rövidíthetjük."