Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Hulladék Akadémia Kiállítás - Megnyitó

2016február0909:00

2016. február 9-én rendhagyó témában nyílik kiállítás Budapesten, amelynek megnyitójára várjuk Önt!

MEGHÍVÓ

Hulladék Akadémia Kiállítás - Megnyitó

2016. február 9-én rendhagyó témában nyílik kiállítás Budapesten,

amelynek megnyitójára várjuk Önt!

A hulladék az a téma, ami mindenkit érint és mindenkinek megvan róla a saját, határozott véleménye. Mégis naponta hozunk vásárlásainkkal olyan döntéseket, amelyek eredményeképpen púpos lesz otthon a kuka… A Hulladék Akadémia arra vállalkozik, hogy megtanítson bennünket a hulladék csökkentésére, és ezáltal javuljon hazánk ökológiai lábnyoma. A nagyszabású környezetvédelmi kiállítás játékos és interaktív megoldásokkal, különleges tárlatvezetéssel várja a látogatókat!

A MEGNYITÓ IDŐPONTJA: 2016. február 9. 9-10:30 óra

HELYSZÍN: ELTE Lágymányosi Campus Déli Épület aulája, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.

PROGRAM:

A kiállítást megnyitja:

V.Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára,

Búsi Lajos, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) mb. főigazgató-helyettese,

Dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora,

Mudra Viktória, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Együtt a Környezettudatos Szemléletért önkéntes intézményi fenntarthatósági program vezetője,

Moderátor: Hankó Gergely, az ÖKO-Pack Kft. PR és Marketing vezetője.

A megnyitó után folyamatos tárlatvezetéssel és Fair Trade kávézóval várjuk a látogatókat!

Részvételi szándékát kérjük, jelezze!

Dóra Szilvia, sajtókapcsolatok: 06 20 9 454 808, doraszilvia@gmail.com

Papp Nóra sajtóreferens, OKTF NHI: 06 30 822 50 42, Papp.Nora@oktf-nhi.gov.hu

……………………………..

Mitől újszerű a Hulladék Akadémia?

A Hulladék Akadémia már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok egyik felhasználási lehetőségét, ugyanis a tárlat berendezéseinek többsége maga is újragondolt installációkból készült. Az Akadémia a hulladékpiramis logikájára épülve, szemléletesen és gyakorlatiasan mutatja be a modern emberrel szemben elvárt, takarékos, környezettudatos magatartás elemeit, a hulladékgazdálkodás legfontosabb tudnivalóit és a környezettudatosság gyakorlati lépéseit, melyekkel nemcsak a pazarlást, hanem a hulladékcsökkentést is elérhetjük.

Az Akadémián bemutatjuk a hulladéktörténelem mérföldköveit, majd az említett piramis alján található rövid távú megoldásokon (lerakás, energetikai hasznosítás) keresztül, az újrahasznosítás világán át vezetjük a látogatókat a leginkább környezetbarát megoldások felé (újrahasználat, megelőzés). Az Akadémia fő üzenete a hulladékok keletkezésének megelőzésén van, mert valljuk, hogy a legjobb hulladék az, ami nem is keletkezik! Az Akadémia azonban nem csupán egy kiállítás, hanem egy komplex környezeti nevelési platform is, melynek tananyagát környezeti nevelőink, a színes oktató anyag, az animációs film és egyéb rendezvények is színesítik!

További információ: www.hulladek.eu, www.szelektalok.hu