Klára asszony - remélem nem haragszik ezért a megszólításért - akkor lett az ország első asszonya, amikor még a miniszterelnök-feleség nem állt annyira reflektorfényben mint napjainkban. Munkáját kevesen ismerik, Őt még kevésbé. Soha nem törekedett hivatali karrierre, a család volt számára a legfontosabb.
Megkeresésemre így vall magáról és a díszpolgári címről: '2007-ben, amikor megkaptam a XI. kerület díszpolgára címet, nagyon örültem és megtiszteltetésnek tartottam és tartom ma is. Amikor átvettem az oklevelet, köszönő mondataimban annak a meggyőződésemnek adtam hangot, hogy a díszpolgári címet férjem, Antall József érdemelte meg igazán, mert Ő a kerületnek fontos polgára volt. Nagyon szerettünk itt élni, együtt 22 évig, ebben az évben, novemberben lesz 39 esztendeje, hogy ide költöztünk. Számomra az Alapítvány különböző tevékenységei közül a legfontosabb az, hogy könyvek kiadásával, ünnepségek szervezésével, iratok rendszerezésével gondozzák Antall József szellemi hagyatékát. Két fiam van, és boldog nagymamája vagyok egy 9 esztendős és egy 6 éves kislánynak. Szívesen készítek süteményt az unokáimnak.'
Az Antall József Alapítvány tevékenyen részt vesz a fiatalok közéleti szereplésének elősegítésében. Szakmai gyakorlatot biztosít számukra. Fennállása óta közel félszáz iskolai osztályt ismertetett meg a magyar parlamentarizmussal, a képviselői munkával.