A Borosod megyében elterülő Bükkalja egyedülállóan értékes kincseket rejt. A hagyományaikat szigorúan őrző térségben található a magyar folklór északi bástyája, Palócföld, valamint Matyóföld központi települése, Mezőkövesd. Az elsőre talán kevésbé ismerős Bogács ezen a területen fekszik, és meglepő módon a kicsiny településen nem a palóc, de nem is a matyó népművészet érvényesül. Bogácsnak egyedi, és sok szempontból különleges néphagyományai vannak. Erről a helyről érkezett Manci néni, aki az Újbudai Őszköszöntő Fesztiválra magával hozta száz babáját, bükkaljai és bogácsi viseletbe öltöztetve.
A babakiállítás a falusi népszokásokat és hagyományokat mutatja be különböző életképeken keresztül. A beállított jelentekben megismerhetjük a sommások világát, ahogy szekereikkel a mezőkövesdi állomásra igyekeznek, a piaci életet, a szüretet, a kukoricafosztást, a rokka használatát, a lakodalmas menetet és a fonót, mint a leányok és legények legfőbb ismerkedő helyét. Az Albertfalvi Közösségi Ház kiállítás megnyitóján olyan apró érdekességekről is hallhattunk, mint a bogácsiak templomi öltözete.
A helyiek külön viseletet hordtak templomba járáskor, amit soha nem szabadott kimosni. Mosott ruhában templomba menni egyenesen tiszteletlenségnek számított. Kaposvári Mari szervező szerint a kiállítás igazi unoka-nagyi program, melynek során az idősek nosztalgiázhatnak , a városi gyerekek pedig rácsodálkozhatnak a számukra már mesevilágnak tűnő falusi életformára. A babákat óvodai csoportok is meglátogatják, a kézműves foglalkozások során pedig a kicsik megismerkedhetnek a textilbaba készítés fortélyaival.
(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |