Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Barátságban a művészettel

Kultúra   |   2012, november 30 - 21:03
Nyomtatóbarát változatSend by email
A nyáron 82. életévében elhunyt Vattay Elemér fotográfusnak állít emléket a Budai Klub Galériában nyílt kiállítás, melyet Jelenits István piarista paptanár nyitott meg. A kiállítás képeit és a kísérő Pilinszky János szövegeket, verseket Dóczy Péter színművész állította össze.
Vattay Elemér számára a barátság nagyon nagy érték volt. A kiállítás képei is e téma köré szerveződtek. Számtalan művészt tudhatott barátai között, mint például Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Ferenczy Béni, Kassák Lajos és Bálint Endre. A legmélyebb barátság Pilinszky Jánoshoz fűzte. A költő verset is írt neki a róla készült portré alá Agonia christiana címmel. Pilinszky följárt hozzá beszélgetni, és egy ilyen alkalommal látta meg azt a Fiesoléban készült fotót, amelyen egy édesanya két lányával esernyő alatt állva Firenzére néz le. Az a világ, amire letekintenek, nem kivehető a képen. Csak sejthetjük azt a csodát, amit átélnek. Pilinszky szavaival; az a szép, amit egy halálra ítélt az élete végéig nézni tud a cellájában. Pilinszky ragaszkodott ehhez a képhez, a falára akasztotta, és élete végéig nézegette. A kertiszékről készült fotót úgy sikerült megörökíteni, hogy Ruttkai Éva felhívta Elemért azzal; van itt valami olyan téma a kertemben, ami a te világodhoz illik. A téli tájban ottfelejtett, kissé megviselt szék Pilinszkyt arra ihlette, hogy az Apofkrifből pár sort mellé írjon: „Sehol se vagy. Mily üres a világ. Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.” A képek mögött rejlő hallatlan gazdag kapcsolatrendszer, sűrűn átszőtte élete és művészete fontos pillanatait. Ezek a kapcsolatok egyenrangú művészekről szólnak, akik érzékeny figyelemmel és bölcsességgel kölcsönösen támogatták és inspirálták egymást. A legtöbb kiállított fotó hátterében olyan kedves történetek állnak, amelyek erről tesznek tanubizonyságot.