Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Vidám honfoglalók fából

Kultúra   |   2013, január 27 - 15:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

A hét vezér hódításai, honalapítása és tréfás kalandjai elevenednek meg Konkoly Iván: Vidám honfoglalók című kiállításán. A Tető Galériában rendezett tárlaton az egyes jelenetek különleges technikával, úgynevezett domborintarziával készültek. A faintarzia három dimenziós fajtáját ma Magyarországon kizárólag Konkoly Iván műveli.

A mester 60 különböző fajtájú, és színű fából állítja össze a hihetetlenül aprólékos munkával készülő alkotásokat, melyek szereplői Sajdik Ferenc karikaturisztikus, vidám rajzfilm figuráira hasonlítanak. Az egyes képek óriási eszmei értéket képviselnek, hiszen egy alkotás akár három-négy hónapig is készülhet.