Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Együtt az ország

Kultúra   |   2013, augusztus 7 - 14:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

Államalapító Szent István királyunk ünnepén, augusztus 20-án ismét együtt ünnepelhetjük ezredéves államiságunkat. Idén is lesz új kenyér, ország tortája és fővárosi, meg balatoni tűzijáték is, amelynek zenéjét egy Albertfalváról származó neves zeneszerző és zongoraművész, Havasi Balázs komponálta - tudta meg szerkesztőségünk Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára által tartott augusztus 7-i sajtótájékoztatóján.

A Szent István napi kenyér egy kenyérverseny győztese minden évben, ahol nagyon szigorú feltételeket kell a pályázó pékeknek teljesíteni. Idén egy monori céh tönkölybúzás-joghurtos kenyerét választotta a zsűri, ezt kóstolhatjuk majd az Ízek Utcájában a Clark Ádám térnél.

Az ország tortájának hagyománya 2007-re nyúlik vissza, az ünnep tiszteletére készült Madártejtorta, akkor még kevésbé vált ismerté, ebben az évben azonban már nagyon sok cukrászüzem jelentkezett, hogy a győztes tortát forgalmazhassa és természetesen sok pályázó izgulhatott, hogy vajon melyik mesterműből lesz idén az ország tortája. A Milotai mézes grillázstorta készítői örülhettek a legjobban, hiszen az ő gasztronómiai alkotásuk kapta 2013-ban ezt a kitüntető címet.

Idén cukormentes torta kategóriában is győztest hirdettek. A Ribizlihabos-almás réteges nyert, amellyel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a cukorbetegség veszélyeire figyelmeztet mindenkit és ingyenes szűrőprogramokkal az ünnepek alatt is igyekszik segíteni nekünk a megelőzésben, a hazánkban közel másfél millió embert érintő betegség leküzdésében. Ehhez a nemes küzdelemhez csatlakozott kerületünk díszpolgára Zettwitz Sándor és cége is.

A tűzijáték zenéjét komponáló Havasi Balázs számos világraszóló sikert tudhat már maga mögött a Tűzijáték-szvitet mégis élete főművének tartja. Az alkotófolyamat során a magyar népzenére alapozott a szerző és az ősi csángó, Szent Istvánt dicsérő népdal egybeolvad korunk zenei világával és egy monumentális művé áll össze.

A zenei karrierjét Újbudán kezdő alkotó olyan zenei nagyságokat hívott meg közreműködőként, mint az After Crying együttesből már ismert Pejtsik Péter, aki Peter Gabriel lemezkiadójának a Real World Recordsnak is dolgozott, de a hazai világzenei élet ismert és szeretett képviselői közül Szokolay Dongó Balázs és Szirtes Edina Mókus is részt vettek a produkcióban. A régi zenei betétekben Andrejszki Judit szerepel, a klasszikus zenei részeket, pedig a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekarnak köszönhetjük.

Ez a darab első ízben a tűzijáték kezdetekor csendül fel a helyszíneken és a Petőfi Rádiónak köszönhetően bárki hallgathatja, aki a város más pontjairól csodálja majd az ünnepi látványosságot.

Kerületünkben a hagyományokhoz híven, idén sporttal is ünnepelünk. Már 11. alkalommal csap majd össze Újbuda Önkormányzatának és a Kelen FC-nek csapata a partnervárosok futball alakulataival, hogy megszerezzék a Szent István napi kispályás labdarúgó vándorkupát a Kelen FC sporttelepén.

A nemzeti ünnep központi programjait Budapesten pedig a következő időpontokban és helyszíneken rendezik meg 2013. augusztus 20-án:

9:00
Magyarország lobogójának katonai tiszteletadása és tisztavatás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt. Az ünnepségen beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

10:00
Családi programok

Népművészeti előadások és koncertek várják a Clark Ádám térre látogatókat. Gólyalábas kavalkád, tortaavató ünnepség, hagyományőrző táncosok, népdalénekesek, valamint az Ének Iskolája produkció műsora igazi családi szórakozást ígér.

14:30
Ökumenikus kenyéráldás

Mesterek és határon túli fiatalok részvételével Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke megáldja az ünnep jelképét, a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret a Clark Ádám téren. Ünnepi beszédet mond Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Nagy Gábor Tamás, I. kerület Budavár polgármestere.

17:00
Ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet

Az Ország Kenyerét a Szent István téren szentelik meg az ünnepi szentmise alkalmával. Az ünnepi szentmise után a Szent Jobbot a Magyar Honvédség alakulatai és a körmenet kíséri a Szent István Bazilikától.

18:30
„Fölszállott a páva” produkció

A „Fölszállott a páva” résztvevői nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát tartják életben. A nagysikerű műsor résztvevőinek előadását a Clark Ádám téren tekinthetik meg az érdeklődők.

19:30
Ünnepi komolyzenei koncertek

Demény Balázs zongoraestje a Fasori Református templomban
Fassang László orgonaestje a Szt. Anna templomban (Batthyány tér)


21:00
Ünnepi tűzijáték a Duna-parton

A három uszályról és a Lánchídról fellőtt rakéták látványa szolgáltatja a hagyományos ünnepi fényjátékot.

22:00
Ákos koncert a Dózsa György téren
A koncert helyszínén, az I. kerületi Dózsa György-szobornál, a tűzijáték kivetítve látható majd.


(Az Újbuda TV képes beszámolóját a parlamentben megtartott ünnepi sajtótájékoztatóról hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)

(2013. 08. 07.)