Az ikonfestészet évszázados hagyományokra tekint vissza. Egyes bizonyítékok szerint az első ikont maga Szent Lukács apostol festette, de nehéz egyértelműen felkutatni az alkotókat, mert a mesterek neve soha nem került fel az ikonokra. Az ikonográfia fénykorát a bizánci birodalomban élte. A nyugati kereszténységre és annak művészetére is nagy hatással volt, mégis megmaradt keleti művészetnek. A görögkeleti, ortodox, görög katolikus templomokat még most is a gazdagon díszített freskók, az aranyozások, ikonok jellemzik. Ami a legfurcsább, hogy évszázadok óta alig változott maga a művészeti ág. Ez a festés technikájára és a tartalmára egyaránt vonatkozik. Az ikonkészítés rejtelmeibe a látogatókat is bevezeti Héderfái Péter, hiszen több alkalommal is a nézők előtt készíti el alkotásait a kiállító művész az Albertfalvi Közösségi Házban. Az eljárás meglehetősen bonyolult, hiszen először is a pácolás kerül a kiszárított fa (hárs vagy fenyő) felületére, hogy az elkészült képmás fizikai hordozója esztétikus, és még inkább tartós, ellenálló legyen. Az évszázados módszer alapján először egy textilréteg kerül a táblára - a teljesen sima felület végett. A tiszta vászon anyagot víz és enyv adott arányú keverékével ragasztják a táblára. Ezután következik a krétaporos rétegek felhordása. A rétegek felvitele is kitapasztalt rend szerint történik. A festés első művelete a karcolás, ezzel határozzák meg az ikon fő vonalait, méghozzá úgy, hogy az előre megtervezett rajzot indigóval átmásolják-átkarcolják a felületre. A vékony aranylapokat ezután ragasztják fel a kívánt felületre, így a glóriára vagy a háttér egyes részeire. Az ikonfestészet szigorú szabályai meghatározzák, hogy az adott személyt, ünnepet, milyen forma, illetve színszimbolika jellemezze. A fő színek kötöttek. Az Istenanya kendője, palástja bordó. A tisztaság, szűziesség, Isteni áldás színe a fehér. Jellemzőek a zöldek, az égiek színe a kék. Az angyalok zöld, kék, piros színnel díszíthetők. A szentek színezését nem lehet megváltoztatni, mert azzal súlyos hibát követünk el. Az már nem számít ikonnak, amelyik nem tartja be a meghatározott szín és a forma szabályait. Az épületek formája is a görögökére hasonlít. A főalak mindig szemből ábrázolt, a többi profilból. A glória, a háttér minden esetben arany kell, hogy legyen. A hagyományos technika szerint a festés is rétegezve készül. Mind az arc, mind a ruházat azonos színek sötétebb árnyalataiból a világosabbak felé rajzolódik ki - a sötétségbe hívja el az ikoníró a fényt. - Ennek teológiai, transzcendens jelentése és jelentősége is van. A legvégén - szinte - teljesen fehér árnyalatok adják meg a legvilágosabb, megcsillanó arc- és ruha részeket. Az egyes szín tartományok körül gyakori a fekete körvonal rajzolása, mely még nagyobb hatást és színdinamikát ad a képnek. Héderfái Péter ikonjait - ez az ő újítása - végül diópáccal kezeli, hogy antik hatást keltsen az alkotása. Az alkotó óriási manuális technikával rendelkezik, aki annak ellenére, hogy ritkán jár Magyarországon, az anyanyelvét nem felejtette el.