Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

2012

Kívánságot teljesített Újbuda 'jó tündére'  

Végigsiklani egy gördeszkapályán, hajózni a Dunán, megnézni egy balettelőadást, megsimogatni egy pónit, elmenni a Vidámparkba, vagy a cirkuszba. Nem tűnik teljesíthetetlen kérésnek. Vannak gyerekek, akiknek ez mind megadatik egy nap alatt, míg mások éveken keresztül áhitoznak azért, hogy legalább egy teljesüljön ezekből.

Újbudai sikerek triatlonban  

A férfiaknál és a nőknél is újbudai hármas nyerte szombaton a Debrecenben rendezett triatlon országos váltóbajnokságot.

Újbuda Önkormányzatának Jegyzője BELSŐ ELLENŐRT keres

A pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal jegyzőjének címezve a Humánpolitikai Csoporthoz kell benyújtani dupla zárt borítékban a külső borítékot címezve, feltüntetve a "Belső ellenőr" jeligét.

Virágágy tervező pályázatot hirdet a Főkert és a Főgáz  

 FŐKERT Nonprofit Zrt. és a FŐGÁZ közös, virágágy tervező pályázatot hirdet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A két közműcég összefogásának, illetve a pályázatnak a célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét a zöld fontosságára, arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni.

Meghibásodott dunai hajó  

D12-es hajójárat Hungária nevű hajója

Csütörtökön kora délután a D12-es hajójárat Kopaszi-gát felé tartó Hungária nevű hajója 25 fővel a fedélzetén az indulást követően meghibásodott.

Csajok, autóverseny, humanitárius eszmék  

Az Opeles Csajok - Kapitány Dorottya, Pánczél Gyöngyi páros Afrika után újabb erőpróbára indulnak ezúttal Ázsiába. A Csajok immáron a Vöröskereszt s20 Humanitarian Racing csoportjának tagjai is, melynek megfelelően a versenyzés mellett figyelmet fordítanak az érintett országok humanitárius kihívásaira is.

Újbuda Önkormányzatának Jegyzője JOGTANÁCSOST keres

A pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve a Humánpolitikai Csoporthoz kell benyújtani dupla zárt borítékban a külső borítékot címezve, feltüntetve a "Jogtanácsos" jeligét.

Az újbudaiak is használhatják a nagytétényi hulladékudvart  

Átadták a több mint 80 millió forintból kialakított, legkorszerűbb, komplex szolgáltatásokat nyújtó hulladékudvart Nagytétényben. A minden uniós előírásnak megfelelő telepen minden típusú hulladékot le lehet adni – a festékanyagok kivételével.

Átadták az első Alstom szerelvényt  

Átadta a francia Alstom Transport az első Metropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomásán. A most átadott szerelvény szeptember elején áll forgalomba, addig további két Metropolis érkezik Budapestre.

Oldalak