Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

ELTE

Nyilvánosak felsőoktatási felvételi pontszámok  

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pontszámokat szerda este, ezzel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára. Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig a megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a jelentkező pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt.

A héten tartják az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemét  

Immár huszonharmadik alkalommal rendezik meg a korábbi budapesti nyári egyetem folytatásaként az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemet. Az egyhetes budapesti rendezvényen Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar ajkú hallgatóinak tartanak kurzusokat, nyolc tudományterületen. A programok többsége Újbudán zajlik.

ELTE: extrém tudományos eredmény  

Hasonlóságot mutattak ki a kutyák és az emberek alvásfüggő tanulási mechanizmusa között az ELTE etológiai tanszékének kutatói, akik képalkotó eljárással vizsgálták, mi zajlik a kutyák agyában.

Kutatók éjszakája - Az ÁNTSZ és a Nébih is várja az érdeklődőket  

Laborlátogatással, kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal várja az érdeklődőket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken Budapesten, a Kutatók éjszakáján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pedig országszerte tíz telephelyén mutatja be az állategészségügyi diagnosztika, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, valamint a növény- és talajvédelem területén végzett munkáját.

Most pénteken tartják a Kutatók éjszakáját  

Szeptember 30-án délutántól késő estig érdekes programok és máskor nem látogatható helyszínek várják az érdeklődőket országszerte. A Kutatók éjszakája programokhoz nincs szükség tudományos előképzettségre, csak néhány esetben regisztrációra.

ELTE: új tanszékindult az egytemen  

Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék indult az ELTE Informatikai Karán. A nemzetközi együttműködés keretében alapított új tanszék a Deutsche Telekom támogatásával, a Magyar Telekommal és a Berlini Műszaki Egyetemmel együttműködésben már a 2016/17-es tanévben megkezdi munkáját.

Tudománynépszerűsítő programok a Fizika Mindenkié sorozatban  

Planetáris köd, űrművészet, hőlégballonok, interaktív kísérletek és rendhagyó fizika órák szerepelnek többek között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által koordinált tudománynépszerűsítő és szórakoztató Fizika Mindenkié programsorozatban, amelyet országszerte számos városban rendeznek meg szombaton.

Body&Mind Est a BEAC-ban  

2016-ban ELTE Aerobik+ néven új programsorozat indult a BEAC szervezésében, amelyben az edzések mellett az egészséges táplálkozással kapcsolatos előadások, életmód programok, tanácsadás, és egyéb továbbképzések is helyet kapnak.

Több mint száz hallgató a BEAC és az ELTE sportnapján  

Első nemzetközi sportnapját tartotta a BEAC és az ELTE február 5-én az egyetem újbudai sporttelepén. A rendezvény célja az volt, hogy a külföldi hallgatókkal megismertesse az egyetem sportos oldalát és segítségével összetartó közösséggé formálja a tanulmányaikat itt végző diákságot.

Hulladék Akadémia Kiállítás az ELTE-n  

2016február0909:00
»
2016február0910:30

2016. február 9-én komplex környezeti nevelési platform nyílik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A látogatókat interaktív megoldásokkal, különleges tárlatvezetéssel várják. A tárlatot V. Németh Zsolt, Búsi Lajos, Mezey Barna és Mudra Viktória nyitja meg.

Oldalak