Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Fonó Budai Zeneház

Vakáció: szuper délutáni programok  

A közösségi házak tartalmas napközis táborokat szerveznek a környékbeli gyerekeknek, a sportszervezetek intenzív mozgásra sarkallják őket, a képzőművészeti táborok pedig a kézügyességüket fejlesztik majd.

Tavaszi lemezdömping a Fonóban  

Több új zenei anyag jelent meg idén tavasszal a Fonó Budai Zeneház gondozásában. A Cimbaliband Balkán projekt című lemezét márciusban mutatták be, a Fonóban rögzítették a Juhász Gábor Quartet In the garden című albumát, Dresch Mihály és Borbély Mihály kvartettjének Körbe-körbe című közös alkotása pedig az idei lemeztermés egyik különlegessége.

Húsvéti hagyományok a Fonóban  
 

Tojásdíszítés, kézműves foglalkozások, néptánc és népdal előadások, valamint élő nyuszik várták az újbudaiakat a Fonó Budai Zeneház húsvéti ünnepségén.

Húsvéti sokadalom a Fonóban  

Húsvéti sokadalmat rendez a Fonó Budai Zeneházban az Újbudai Polgárok Egyesülete és a "Porway's Art művészeti Egyesület".

Hegedűkészítők Szalonja a Fonóban  

Tizenöt hangszerkészítő mutatja be mesterhangszereit a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalon idején a Fonó Budai Zeneházban. A rendezvényhez kulturális programkínálat is tartozik Alexander Balanescu, Kokas Katalin, Kokas Dóra, az Opera Vonósnégyes valamint az Auer Trió fellépésével.

Középpontban a határon túliak  

Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Bayer Zsolt újságírót, valamint a két szomszédos kerület, Újbuda és Budafok-Tétény polgármesterét, Hoffmann Tamást és Karsay Ferencet látta vendégül az Újbudai Polgárok Egyesülete a Fonó Budai Zeneházban.

A nemzetpolitika szolgálatában  

Családról, erdélyi utakról és oxfordi tanulmányokról is mesélt Németh Zsolt a Fonóban. A parlament külügyi bizottságának elnökét Csernus László önkormányzati képviselő látta vendégül.

Kezdődik a Héttorony Fesztivál  

Tizenöt éves a csütörtökön induló Héttorony Fesztivál. A Makovecz Imre örökségét ápoló, az építészetet és a népzenét a középpontba állító, idén Bécsbe is eljutó összművészeti rendezvénysorozat első programja a Szent Imre-templomban lesz november 9-én, zárása a Pesti Vigadóban november 20-án.

Oldalak