Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hajdu László

Hajdu László rocklegendákkal nyitotta kampányát  
 

Újbudán egyetlen független indulóként Hajdu László is megkezdte kampányát az országgyűlési választásokon elnyerhető képviselői mandátumért. A politikus Németh "Nyiba" László zenész segítségével már a második sikeres zenei kiállítást szervezi Gazdagréten.

Új frakció alakult a testületben  

Meglepő, legalábbis az utóbbi két évtized gyakorlatát nézve különös bejelentéssel kezdődött az újbudai önkormányzat idei első plenáris ülése. Szőke László önkormányzati képviselő és Hajdu László környezetvédelmi tanácsnok napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy új frakció alakult, melynek hátországa nem politikai párt, hanem egy újonnan alakult civil szervezet, az Újbudai Városszépítő Egylet (ÚVE).

Hajdu László interjú  
 

2008. április 17-én Hajdu László a testületi ülésen bejelentette, hogy kilép pártjából majd ezt követően családi okokra hivatkozva elhagyta a termet.