Szárhegyi művésztelep kiállítása
A Bartók 1 Galéria meghívja Önt a Szárhegyi művésztelep kiállítására.
A Bartók 1 Galéria meghívja Önt a Szárhegyi művésztelep kiállítására.
B32 40 – Szemelvények a Bartók 32 Galéria és B32 elmúlt 40 évéből címmel megjelent a B32 Galéria és Kultúrtér első képzőművészeti kiadványa. A december 13-i bemutatón a meghívott képzőművészek és újságírók előtt Antal Nikolett, a ház művészeti vezetője és Máthé Andrea művészetfilozófus méltatta az albumot.
December 6-án nyílt meg Tölg-Molnár Zoltán tárlata B32 Galériában. A kevés színnel dolgozó Munkácsy-díjas képzőművész öntörvényű munkáira jellemző a nonfiguratív kifejezésmód, az elmúlt években elsősorban plasztikákat, fekete-fehér objekteket készített.
Zipernowsky Károly mérnök-feltalálóra, az elektrotechnika hazai úttörőjére emlékeztek - halálának 75. évfordulóján - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében november 27-én. Újbuda Önkormányzatát Molnár László alpolgármester képviselte a rendezvényen.
Német képzőművészek kiállításának megnyitóján erősítette meg elköteleződését az együttműködés mellett Stuttgart Bad Cannstatt és Újbuda.
Őry Annamária Reflex című kiállítása november 16-án nyilt meg az Újbuda Galériában.
A tél szépségeit megörökítő alkotásokból nyílt fotókiállítás az Újbudai Önkéntes Koordinációs Központban. A 60+ Fotókör tagjainak csoportos tárlatát Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg november 14-én.
Balkezében is elfér a világ címmel nyílt kiállítás Ferenczy Béni munkásságának utolsó korszakából a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban november 9-én. A tárlat 2018. június 3-áig tekinthető meg csütörtöktől-szombatig, 10-18 óra között a Ménesi út 65-ben.
Tizenöt éves a csütörtökön induló Héttorony Fesztivál. A Makovecz Imre örökségét ápoló, az építészetet és a népzenét a középpontba állító, idén Bécsbe is eljutó összművészeti rendezvénysorozat első programja a Szent Imre-templomban lesz november 9-én, zárása a Pesti Vigadóban november 20-án.
Jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának harminc éves évfordulóját a Kiss Áron Magyar Játék Társaság. A november 4-én megnyílt kiállításon az elmúlt évtizedekben bemutatott legszebb alkotásokból látható válogatás.
„Tisztelet 1956 hőseinek” című kiállítás nyílt Albertfalván október 19-én. Az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény Varga Ferenc festőművész alkotásaival bővült.
Október 18-án nyitották meg Miske Emő “Emlékidéző” című kiállítását az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha galériájában. A kerületben élő festőművésznek ez volt az első kiállítása Újbudán, és kapcsolódott a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozathoz..
Közel egy hónapon keresztül voltak láthatók Miksa Bálint különleges technikával készült képtárgyai a Karinthy Szalonban. Az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó Befoglalhatatlan című kiállítás zárásaként Schneller János művészettörténész, galériavezető beszélgetett az alkotóval.
Jobbnál jobb kiállítások és tárlatok menyitói közül választhattak a festészet imádói október 13-án Újbudán.
Országszerte csaknem negyven településen számtalan kiállítással és programmal várja a közönséget októberben az eredetileg Újbudáról indult Magyar Festészet Napja.