Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

költő

Szenvedésben, szenvedélyben született szép versek

Ady Endre Érmindszenten született 1877. november 22-én, 145 évvel ezelőtt. Az elszegényedett köznemesi, bocskoros, hétszilvafás család gyermekét jogi pályára szánta. Nagykárolyban piarista gimnáziumba járt, Zilahon volt kollégista. Az egyetemi tanulmányokat Debrecenben kezdte, ám nem fejezte be. Itt kezdett foglalkozni az újságírással, amit Nagyváradra költözésével pályául választott. Kicsapongó életet élt, nőfaló hírében állt és két végéről égette a gyertyát. A sikerek mellett ez vezetett a végzetes betegsége, a gyógyíthatatlan vérbaj beszerzéséhez egy imádott táncosnő által.

Emlékezet  

Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja 1909. május 5-én szültetett Budapesten, s 1944. november 9-én halt meg.

Veress Tamás kiállítása és költői bemutatkozása a Malomban  

Február 18-án tartották az Összefogás Újbudáért Egyesület legújabb kiállításának megnyitóját és irodalmi estjét a Malom Közösségi Tér és Galériában. A Versek, rajzok címet viselő „verses tárlat” Veress Tamás költő, grafikus, tipográfus alkotásaiból nyílt, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett.

Emlékművet avattak Hernádi Gyula tiszteletére  

Az ember azért boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog – hangoztatta számos alkalommal Hernádi Gyula Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, dráma- és forgatókönyvíró, akinek emlékét mostantól az Irinyi utcában őrzi emléktábla. A 11 éve elhunyt művész munkásságát Konrád György író és Kende János operatőr is méltatta.

Versmondó Maraton a Költészet Napja alkalmából  

Idén is nagyszabású Versmondó Maratonnal ünnepelte Őrmező a Költészet Napját április 11-én. József Attila 111-ik születésnapjáról tizenegyedik alkalommal emlékeztek meg egész napos versfolyammal.

Sárhelyi Erika versei csendültek fel a Malom Közösségi Térben  

„Jöhet a tavasz, nem derít fel, mint egy robot, kelsz és fekszel, csobban a szív, majd elmerül, ha nem írsz mindig legbelül” - áll Sárhelyi Erika költőnő egyik művében, amelyet a Malom közösségi Tér Szemlélődők című, telt házas irodalmi esten olvasott fel.

Kölcsey-emlékplakettet kapott Ágh István költő  

Újbuda kitüntetettje, Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító vehette át a Kölcsey Társaság által alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napjának alkalmából rendezett szatmárcsekei ünnepségen vasárnap. A költőt 2015-ben Pro Cultura Újbuda díjjal tüntette ki a kerület vezetése.

Búcsú Juhász Ferenc költőtől  

Személyes hangvételű esttel búcsúztak a Hadik Irodalmi Szalonban pénteken Juhász Ferenctől, a tavaly december 2-án elhunyt költőóriástól. Az eseményen a költő lánya, valamint pályatársak, barátok és irodalombarátok emlékeztek a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakjára.

Húsz éve hunyt el Páskándi Géza  

Húsz éve hunyt el Páskándi Géza

Páskándi Géza (1933–1995) erdélyi magyar író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista. Számos film- és televíziós forgatókönyvet, valamint hangjátékot alkotott. Sokoldalú tehetsége több mint háromszáz képversében is megmutatkozott.