A magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet kimondja, hogy a nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi és megyei értéktárakban, az ágazati értéktárban, a külhoni magyarság értéktárában, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében az egyes szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni.
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzat Képviselő-testülete a 386/2013 (XII. 19.) számú önkormányzati testületi határozatával arról döntött, hogy a Települési Értéktár Bizottság feladatainak ellátása érdekében létrehozza az Újbudai Települési Értéktár Bizottságot. A bizottság feladata: elvégzi a településen fellelhető nemzeti értékek azonosítását, létrehozza a kerületben fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjteményt és megküldi azt a fővárosi értéktárba.
A helyi önkormányzat közigazgatási területén fellelhető, illetve az ott létrehozott nemzeti érték felvételét a települési, tájegységi vagy megyei értéktárba bárki írásban kezdeményezheti az adott érték fellelhetőségének helye szerint illetékes önkormányzat polgármesteréhez, illetve a megyei közgyűlés elnökéhez címzett javaslatában, a rendelet által meghatározott formanyomtatvány kitöltésével. Az Újbudai Települési Értéktár Bizottság a hozzá beérkezett javaslatot megvizsgálja, és a megyei, tájegységi vagy települési értéktárak valamelyikébe való felvételéről az értéktár bizottság a javaslat benyújtását követő 90 napon belül dönt, és arról a javaslattevőt írásban értesíti. Egyúttal a települési és tájegységi értéktáraknak a megyei értéktárba való megküldésekor az értéktár létrehozója javaslatot tesz arra, hogy mely nemzeti értékek felvételét javasolja a megyei értéktárba. A megyei értéktárban nyilvántartott értékek hasonló eljárás után bekerülhetnek a Nemzeti Értéktárba, amelynek nyilvántartásából választja ki a Hungarikum Bizottság a hungarikumokat.
A bizottság feladata:
- a kerületi értékek megőrzéséről és szélesebb körben történő megismertetéséről való gondoskodás (pl. évente a gyűjtemény közzététele a helyi sajtó vagy az önkormányzati honlap útján, stb.)
- a helyi települési értékek körének meghatározása, szükség szerint módosítása, a Települési Helyi Értékek Gyűjteményének összeállítása,
- a döntés a bizottság rendelkezésére álló pénzeszközök felhasználásáról,
- félévente - legkésőbb a félévet követő hónap utolsó napjáig - a képviselő-testület és a város lakosságának tájékoztatása a végzett tevékenységről,
- Hungarikumok Gyűjteményébe való felvételre való javaslattétel.
Jogszabályok:
- A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény
- A magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013.(IV.16.) Korm. rendelet
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzat 386/2013 (XII.19) határozata a Települési értéktárral kapcsolatos döntés
Javaslattétel a települési értéktárba való felvételre:
A nemzeti érték települési értéktárba történő felvételére vonatkozó javaslatokat a polgármesterhez kell benyújtani, a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti formanyomtatványon, elektronikusan az ertektar@ujbuda.hu címre, vagy postai úton a 1113 Budapest, Zsombolyai u. 5. címre.
A javaslattétel ingyenes.
A javaslatokról a Bizottság a benyújtást követő 90 napon belül dönt.
Formanyomtatvány ITT letölthető.
Elérhetőségek:
Levelezési cím: 1113 Budapest, Zsombolyai u. 5.
Telefon: +361 372-4685
E-mail: biro.boglarka@ujbuda.hu
Újbudai Települési Értéktárba felvett nemzeti értékek nyilvántartása
Elfogadott értékek:
- Gellérthegyi Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom
- Szent Margit Gimnázium
- Barokk Lőportár
- Kelenföldi hőerőmű ipari épülete
- Hadik Kávéház
- Tisztviselőtelep
- Fonó Budai Zeneház
- Móricz Zsigmond körtéri Gomba
- Budai Sas-hegy természetvédelmi terület
- Kamaraerdő
- Mahunka Imre szobor
- A „Föld ereje” szökőkút
- A BSZKRT villamos áramátalakító épületei
- Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény
- Az első magyar repülőgépgyár szerelőcsarnoka
- Bacchus szobor
- Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplom
- Kána falu leletegyüttese
- Kelenföldi pályaudvar
- Két római oszlop a terület történelme emlékére
- Laboranovits-féle fogadalmi kereszt
- Móricz Zsigmond szobor
- Őrmező és Örsöd keserűvíz források
- Őrmező költőinek szellemi hagyatéka