Események
Nagykorú lett a Fonó
Sajtótájékoztatót tartottak a Fonó Budai Zeneházban szeptember 10-én. A 18. születésnapját ünneplő intézmény a szeptembertől decemberig tartó művészeti projektjeire hívta fel a figyelmet. Az eseményen részt vett többek között Horváth László, a Fonó ügyvezető igazgatója, Kiss Ferenc, a Héttorony Fesztivál művészeti vezetője, Wayer Balázs a World Music Charts Europe szakmai zsűrijének tagja, és Szabó Attila a Csík zenekar képviseletében, valamit számtalan a Fónó fészkében felnövekedett művész.
Újra szól a jazz
Idén kilencedik alkalommal kerül sor Újbuda és túlzás nékül Magyarország egyik legrangosabb zenei eseménysorozatára, az Újbuda Jazz Fesztiválra, ami alapítása óta komoly nemzetközi fellépőgárdával vonultatja fel a kortárs szabad improvizációs zene és hagyományos jazz legfontosabb előadóit és irányzatait.
Népdalfesztivál a Domokosban
Kiállították a top magyar találmányokat
Budapest Folk Feszt
Versmondó Maraton
A költészet napja: április 11.
Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját.
Oltárkép a „szegények orvosa” tiszteletére
A vasárnapi 11 órás szentmisében áldották meg a boldog Batthyány-Strattmann László tiszteletére állított oltárképet a Szent Imre templomban.
Nemzeti ünnep díjátadóval
A kommunizmus áldozataira emlékeztünk
A Jobbik Horthyra emlékezett
Fergeteges forgatag
Az Újbudai Kulturális Intézet a Kerület Napja tiszteletére nagyszabású gálaműsort szervezett a "Honoratus Kodály" a nemzetiségek és kisebbségek művészetében című pályázat méltó lezárásaként a MOM Kulturális Központban a Kerület Napja előestéjén.
VilágVáltás: a Fenntarthatóság Forrása
Festészet Napja a kerületben
A Kelenhegyi úti műteremház és a Gárdonyi téri emléktáblák koszorúzásán részt vett Kupper András alpolgármester és a Magyar Festészet Napja Alapítvány képviselői. Bráda Tibor a Magyar Festészet Napjának kitalálója átadja a stafétabotot.