Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Események

60+ Médiaműhely: Tárlatvezetés 2. rész

Előző írásunkban olvashatták a 60+ Fotókör sikeres részvételét a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) által kiírt „Utazás a világ körül 2012" pályázaton.

Szakmai Napok a Közszolgálati Egyetemen

A volt államigazgatási, most Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Ostrakon Hallgatói Szervezet Szakmai és Kulturális Napokat rendezett. A közel egy hónapig tartó programsorozat megnyitóján Rétvári Bence közigazgatási államtitkár mondott beszédet, aki szerint egyre nagyobb szükség van a haladó szellemiségű hivatalnokok képzésére.

60+ Médiaműhely: Báli meghívó - anno

A báli szezon kellős közepén vagyunk. Vannak olyanok köztünk, akik évről évre megjelennek reprezentatív bálokon. Ők már tervezik a ruhatárukat, ha nincs partnerük - most keresik, és legfőképpen várják a meghívót.

Kerületi Népdalverseny

Közel 150 gyerek nagy lelkesedéssel várta, hogy elkezdődjön a főváros által meghirdetett „Tiszán innen – Dunán túl” népdaléneklési verseny kerületi fordulója január 19-én, melynek a Weiner Leo Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Menyecske utcai hangversenyterme adott otthont. 

Egész héten Festészet Napja

A Magyar Festészet Napja, amely éppen tíz évvel ezelőtt indult útjára Újbudáról, idén is számos különlegességgel szolgált. Az eseménysorozat ezúttal a határainkon túli művészeti élet bemutatására is vállalkozott, ennek szellemében pedig erdélyi-partiumi, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi, muravidéki, és burgenlandi magyar művészek válogatott munkáit is a hazai közönség elé tárták a különböző budapesti és vidéki kiállításokon.

70 éve szentelték fel a Szent Mihály templomot

A Szent Mihály Plébánia és az Albertfalvi Keresztény Társas Kör szervezésében ismét megrendezték szeptember 22-25. között a Szent Mihály napi búcsút. Az idei rendezvényt ezúttal a jubileum jegyében telt, hiszen éppen 70 éve szentelték fel a Szent Mihály Plébániatemplomot.

Elindult a jegyeladás az idei Jobb velünk a világ! koncertre

Óbudai és újbudai páholy is lesz a Budapest Sportarénában a Jobb velünk a világ! koncerten november 13-án. A már hagyományosnak számító jótékonysági rendezvényen, amelynek bevételét felnőtt fogyatékosok számára készülő, Magyarországon egyedülálló, fővárosi passzívház lakóotthon építésére fordítják. A jegyértékesítés a héten megkezdődött.

Látogatás az új művelődési házba

A Fővárosi Művelődési Ház még csak novemberben költözik új helyére, az idei év ugyanolyan lendülettel kezdődik el szeptemberben, mint a korábbi években.

Ahol a keverékek is kavarnak

Az Őrmezei Közösségi Ház idén rendezi meg tizedik alkalommal Őrmező Ünnepét. A minden ősszel rendkívül színes és igényes programokkal készülő rendezvényen ebben az évben is szerepet kap a Kutyajó Fesztivál, amely talán a programsorozat legnépszerűbb eleme. Az izgalmas kutyás bemutatókkal, és szépségversennyel fűszerezett esemény ezúttal az "Ahol a keverékek is kavarnak" beszédes szlogennel hívogatja a nem fajtatiszta ebtartókat is.

Családi, sport és kulturális programokkal telt az Öböl Fesztivál

Magyarország féléves soros Európai uniós elnökségét állami rendezvények sorozatával búcsúztatták el. A közel 100 ünnepi helyszín között a Lágymányosi Öböl kapta az egyik legfontosabb szerepet, ahol az újbudai önkormányzat támogatásával két napon át tartó fesztivállal kedveskedtek a budapestieknek.

Véget ért az Albertfalvi Napok rendezvénysorozat

A 60+ kézimunkakör kiállításának megnyitójával indult az idei Albertfalvi Napok rendezvénysorozat. A június 1. és 5. között zajló ünnepen többek között táncbemutatókkal, hangversenyekkel, koncertekkel, bábelőadással és bográcsozással várták a résztvevőket. Az odalátogató közönség Pécsi Ildikó önálló estjét is megtekinthette.

Rétvári: az összetartozásra is emlékezünk

A KDNP és az IKSZ kerületi szervezetei már hagyományosan Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter szobránál tartotta meg trianoni megemlékezését. A tavaly megalakult kormány első intézkedései között szerepelt, hogy június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánították.

Könyvhét Újbudán

Idén is a legnevesebb kiadók versenyeztek az olvasók kegyeiért az Allee bevásárlóközpont  melletti utcában rendezett Újbudai Könyvhéten. A kerület nyolcadik alkalommal tartotta meg a fővárosi mellett saját könyvünnepét, melyet a városrész lakói mindig nagy érdeklődéssel látogatnak. A négynapos rendezvényt gyermek, és kulturális programokkal színesítették.

Hamarosan kiderül, melyik csapat képviseli Újbudát

Lelketekből áradt Liszt szelleme és igazi csodát varázsoltatok ide a jókedvetekkel, fesztelenségetekkel és játékos csapatmunkátokkal. Röviden így jellemezte a zsűri a Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedő résztvevőinek munkáját, akik nemrégiben bizonyították, hogy kortól függetlenül lehet szeretni, érteni és nem utolsó sorban érezni a komolyzenét.

60+ Médiaműhely: S. Beckett: Némajátéka Őrmezőn

Különleges esemény színhelye volt az Őrmezei Közösségi Ház színházterme 2011. április 1-jén. Beckett: Némajáték című darabjának - Köllő Miklós által rendezett - főpróbáját láthatták az érdeklődők, Ambrus Asma és Freknó Zoltán színészek főszereplésével.

Oldalak