Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

2007

Multimédiás verseny nagyjainkról  
 

A Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett verseny célja az volt, hogy a mai gyökértelenné váló, rohanó világunkban tekintsünk vissza egy kicsit nagyjainkra, akik példaként szolgálhatnak saját életünk vezetésében is - mondta el újságírónknak a vetélkedőt megnyitó dr. Bács Márton alpolgármester.

Mérhető biztonság  

Október 19-én a Bártfai utca és a Tétényi út kereszteződésében helyezték üzembe a szerkezetet.

Dollár papa a Karinthyban  
 

Gábor Andor népszerű darabját, a Dollár Papát vitték színre a Karinthy Színházban. A szereposztás kiváló, a milliomosnak hitt chicagoi nagybácsi szerepében Sztankay István brillírozik.

Dollár papa a Karinthyban  

Gábor Andor "Dollár papa" című vígjátéka már az 1900-as évek elején hódított a színházakban és a filmvásznon egyaránt.

Felavatták a Móricz szobrot Gazdagréten  
 

A Janzer Frigyes szobrászművész alkotta Móricz mellszobor avtóünnepségén Molnár Gyula polgármester azt hangsúlyozta, nem szabad gazdasági okokra hivatkozva a fontos kulturális ügyektől megvonni a lehetőséget.

Oldalak