Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Budapesti Művelődési Központ

KÖRÜL/BELÜL - kiállítás Farkas Beáta tárgyaiból  

2021október1918:00

Farkas Beáta 2019 decemberében a Budapesti Művelődési Központ amatőröknek kiírt iparművészeti pályázatán egy kiállítási lehetőséget nyert. Ezt a rendezvényt többször is el kellett halasztani - így az eltelt idő elég volt az ötvös szakképesítés megszerzéséhez.

A képzőművészet mesterei – előadássorozat a BMK-ban  
 

Ludmann Mihály festőművész, művészettörténész, tanár már több évtizede tart művészettörténeti előadásokat. A képzőművészet mesterei című sorozata hat éve a Budapesti Művelődési Központ (BMK) egyik legnépszerűbb rendezvénye.

Ars Sacra Fesztivál  

A 2007-ben megrendezett Városmisszió hívta életre az Ars Sacra Fesztivált, melynek fő célja, hogy segítsen Európának visszatalálni a zsidó-keresztény értékekhez. Szeptember 15–23. között számos újbudai intézmény vesz részt az idei országos programsorozatban.

A mi kultúránk volt az új filmfesztivál fókuszában  

Első alkalommal rendezett AMIK – A Mi Kultúránk címmel fiatal filmeseknek szóló rövidfilmfesztivált a Budapesti Művelődési Központ (BMK). A seregszemlére harminc év alatti filmesek jelentkezhettek animációs, illetve élőszereplős produkcióikkal, pályaműveikben kultúrához fűződő viszonyukat kellett megfogalmazniuk.

Kiállítással emlékezik az első világháborúra a BMK  

Az Etele útra is megérkezett a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ „Ember az embertelenségben” című vándorkiállítása. A tárlatot a Honvéd Kulturális Központ vezetője, Aranykovács Andrea nyitotta meg február 2-án.

Elindult az őszi Életrevalók Filmklub  

Vakbarát módon, audio-narráció kíséretében vetítik az Életrevalók Filmklub soron következő filmjeit a Budapesti Művelődési Központban. A programra a belépés ingyenes, azonban regisztráció szükséges az adó-vevő készülékek miatt.

Pályaválasztási börzét rendezett a BMK  

Pályaválasztási börzét rendezett a BMK

Negyvenkét középiskola mutatkozott be a Budapesti Művelődési Központ pályaválasztási börzéjén. Az intézmények profiljukról és képzéseikről tájékoztatták az általános iskolából hamarosan kilépő tanulókat. A pedagógusok úgy vélik, minél több pályaorientációs programra van szükség, mivel a végzősök többsége tanácstalan és nem tudja, milyen szakmát válasszon.

Elindul a Zöld Tömb kampányév a BMK-ban  

Panelzöldítő misszióba fogott a Budapesti Művelődési Központ: az ennek érdekében indított családi programsorozatát a 2011/12-es tanévhez igazodva valósítja meg. A fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok pályázati konstrukció keretében valósul meg, öt újbudai iskola közreműködésével.

Oldalak