Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 18. csütörtök, Lukács

Egy este a tudomány és a zene jegyében  
 

Zipernowsky Károly mérnök-feltalálóra, az elektrotechnika hazai úttörőjére emlékeztek - halálának 75. évfordulóján - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében november 27-én. Újbuda Önkormányzatát Molnár László alpolgármester képviselte a rendezvényen.

Harcsa Veronika és Kassák Lajos egy színpadon  
 

Újra Rock&Roll és Toll koncert volt a B32-ben; a költészet és a zene ezúttal egy Kassák esten fonódott össze Harcsa Veronika előadásában. Az énekesnő az avantgárd költő szabadon áradó, rusztikus verseit „énekelte el” zenésztársai közreműködésével.

Irodalom reggelire a Hadikban  
 

A Margó-díjas Szöllősi Mátyással reggeliztek azok a kortárs irodalomért rajongók, akik november 25-én ellátogattak a Hadik Kávéházba.

Zajból zene – Depeche Mode a Lemezjátszón  
 

Az elektronikus zene nagy úttörője és egyik legnagyobb sztárja, a Depeche Mode ma is aktív. A brit együttes 1993-as albumát Milkovich Mátyás értő kommentárjával hallgatta végig a közönség a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Híres leszármazottak emlékeztek a nagy elődre  
 

Áprily Lajos születésének 130. évfordulóját ünnepelték a Hadik Irodalmi szalonban a költő dédunokái és leszármazottai valamint az érdeklődők. Péterfy Bori énekesnőt, Péterfy Sarolt irodalomtörténészt és Gerlóczy Márton írót Juhász Anna kérdezte.

Egy karinthysta humoralista  

Sándor György Kossuth- és Jászai Mari-díjas író, előadóművész tősgyökeres újbudai lakos, ezer emléke kapcsolódik a kerülethez. Mostantól Újbuda díszpolgára is. Elismerését novevenber 11-én, a Kerület Napján vette át.

Életmű két zongorára  

A Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész házaspár, mostantól Újbuda díszpolgára, 34 esztendeje él a XI. kerületben. Mindketten Budapesten születtek, tanulmányaikat a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Kadosa Pál osztályában végezték. Elismerésüket novevenber 11-én, a Kerület Napján vették át.

Ferenczy Béni a Gellért-hegyen  

Balkezében is elfér a világ címmel nyílt kiállítás Ferenczy Béni munkásságának utolsó korszakából a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban november 9-én. A tárlat 2018. június 3-áig tekinthető meg csütörtöktől-szombatig, 10-18 óra között a Ménesi út 65-ben.

Szókratész védőbeszéde az AKH-ban  

Haumann Péter színművészre teltház várt az Albertfalvi Közösségi Házban november 12-én. Az ingyenes előadás az Albertfalvi Napok rendezvénysorozat része volt.

Színház idegenvezetés túrával  

Több állomásos színházi idegenvezetéssel kiegészített túra indult a B32 Galéria és Kultúrtérből november 11-én. A séta állomásai a Karinthy Színház, a MU Színház, az Artus Stúdió és a Szkéné Színház voltak, ahol művészeti vezetők, színigazgatók mutatták be az intézmények mindennapjait.

Beindult a Nemes Színpad  

Kelenföldön a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban már eddig is számos színházi produkciót valósítottak meg, de ezeket eddig csak a diákok, vagy azok szülei láthatták. Mostantól bárki megtekintheti a tehetséges fiatalok előadásait.

Harminc éves a Kiss Áron Magyar Játék Társaság  

Jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának harminc éves évfordulóját a Kiss Áron Magyar Játék Társaság. A november 4-én megnyílt kiállításon az elmúlt évtizedekben bemutatott legszebb alkotásokból látható válogatás.

Együtt élni műtárggyal, együtt élni festménnyel  

A B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében október 27-én, a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat záróeseményén interaktív kerekasztal beszélgetést tartottak. Neves képzőművészeket, műgyűjtőket és művészettörténészeket kérdezett Feledy Balázs művészeti író.

A Beatles még mindig népszerű  

A világhírű liverpooli csapat egyik kiemelkedő lemezével folytatódot a Lemezjátszó című kulturális, zenei sorozatat a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Idén is Héttorony Fesztiválon  

Száz művész, kilenc kiállítás, 16 koncert, táncház, filmvetítések és irodalmi programok is várják a Héttorony Fesztivál közönségét november 9. és 20. között Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsváron, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Siófokon. A határokon átívelő program létrehozást Makovecz Imre 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilonja adott inspirálta.

Emlékidőző: Miske Emő kiállítása Albertfalván

Október 18-án nyitották meg Miske Emő “Emlékidéző” című kiállítását az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha galériájában. A kerületben élő festőművésznek ez volt az első kiállítása Újbudán, és kapcsolódott a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozathoz..

Könyv a Gellérthegyről  

A Budapesti Kultúrtörténeti Séták című kiadvány harmadik kötetének témája Újbuda csúcsa, a Gellérthegy. A könyvet a Fekete Sas Kiadó összeszokott csapata készítette, bemutatóját az Eötvös József Collegiumban tartották október 17-én. Fazekas István sorozatszerkesztő úgy véli, a mű különlegesre sikerült.

Helyszínelők, idézőjelek, jógázó kezek a Magyar Festészet Napján  

Az idei, XVI. Magyar Festészet Napja programsorozatához 40 város hatvan kiállítással és művészeti eseménnyel csatlakozott. A határokon átívelő fesztivál hazánk egyik legnagyobb képzőművészeti projektje, amely egyszerre ad lehetőséget fiatal kortárs művészeknek a bemutatkozásra és tárja elénk a nemzeti képzőművészeti szcéna színe-javát.

Továbbra is zajos siker a Lemezjátszó  

A B32 Galéria és Kultúrtér könnyűzenei sorozata továbbra is jó hangulatú, teltházas program. A legutóbbi beszélgetésen az Oasis együttes legnagyobb sikerérét elemezték a résztvevők.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Karinthy-túra  

2018november1811:00

A túra 2018. november 18-án (vasárnap) 11.00 órától kerül megrendezésre, a rajt a Moha Kávézóban lesz (Bartók Béla út 11.)