Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Események

VIII. Magyar Festészet Napja  

50 helyszín, 200 művész, 1000 alkotás:a Magyar Festészet Napja.

A fény, a színek, a formák és ritmusok ünnepe, azaz a Festészet Napja közel egy évtizedes múltra tekint vissza, de talán kevesen tudják, hogy a művészeti fesztivál Újbudáról indult. Kerületünkben épp ezért különösen jelentős napnak számít ez az ünnep, ilyenkor minden galéria és művelődési ház lázasan dolgozik, hogy minél izgalmasabb kínálattal kedveskedjen közönségének. A napból mára már programsorozat lett.

Gyermekdalok a Magyar Dal Napján

A Magyar Dal Napját második alkalommal rendezik meg, a tavalyi Szigetes rendezvényhez képest idén jóval nagyobb volumenű lesz az országos méretű zenei fesztivállá duzzadt koncertsorozat. A több napos rendezvény vélhetően reprezentálja a magyar könnyűzenei kultúrát, hiszen több mint 200 neves előadó és zeneszerző közreműködésével állt össze a program. Az egyik budapesti helyszín a Feneketlen-tónál lesz, ahol már délelőtt is várják az érdeklődőket.

Jazz Fesztivál Leszták Tibor emlékére  

Az 5. Újbuda Jazz Fesztivált idén szeptember 3-6. között rendezik meg. A fesztivált a MU Színház közelmúltban elhunyt alapítója, művészeti vezetője, Leszták Tibor emlékének ajánlják.

60+ Médiaműhely: Múzeumok ünnepe  

Múlt hétvégén tartották - mint már évek óta szokásos - a Múzeumok majálisát. A Nemzeti Múzeum kertjében közel száz intézmény mutatkozott be az ország minden zugából, ízelítőt kínálva az általuk őrzött gyűjteményekből, és kínálva sok érdekes programot.

Közel száz induló a Nemzeti Vágtán  

A hétvégén tartották meg a 2009-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 90 település várta, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. A május 30. és június 1. között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő rendezvényre százezreket várnak a szervezők. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy „Országkonyha" is színesíteni fogja majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.

Magyar fiatalok üdvözlete a Haydn-év tiszteletére

2009. május 16-án három magyarországi régió diákjai adtak hangversenyt az eisenstadti Eszterházy-kastély hangversenytermében, a nagy zeneszerző, Joseph Haydn halálának 200. évfordulója tiszteletére. A kőbányai Szent László Általános Iskola kezdeményezésére csatlakozott Újbuda két iskolája, valamint egy Székesfehérvári intézmény az ünnepi programhoz.

Séta az emberi méltóságért

Ma  3 órakor indul Budapesten, a Margit-szigeti Pest-Buda emlékműtől a tavaszi nárcisz séta. A Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjában további hat településen szerveznek eseményeket azért, hogy felhívják a figyelmet az emberi méltóságra, a társadalmi felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy az emberi méltóság az élet utolsó pillanatáig megőrizhető.

A Fonóban már januárban elkezdődik a farsang

Farsang idején a cigány muzsika színes kavalkádja sem hiányozhat a Fonóból. A fiatalokból álló Travarica indít a balkáni zenét a roma muzsika elemeivel ötvöző műsorával január 10-én, szombaton 20 órai kezdettel.

A Hébe Hóba Banda első élő koncertje az Albertfalvi Közösségi Házban

Bizonyára ismerősen cseng a Hébe Hóba Banda neve azoknak az óvodás és kisiskolás gyerekeknek, valamint szüleiknek, akik szívesen hallgatják dél körül, vagy este ismétlésben a Kossuth rádió folytatásos mesejátékát a Vacka rádiót. Ők "civilben" azonosak a Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekarral, akiknek rajongó tábora szépen gyarapodik.

A Csillagszem eheti vendége: Tóth Gabi

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Tóth Gabival beszélgetett a műsorvezető.

A Csillagszem eheti vendége: Kovácsovics Fruzsina

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten a Kovácsovics Fruzsinával beszélgetett a műsorvezető.

Milyen egy jó rendezvény?  
 

Erre a kérdésre ahány ember él a földön, annyiféle válasz születhet. Valaki a zenés-táncos helyeket részesíti előnyben, míg mások inkább elvonulnának könyvet olvasni. Van, akinek az a lényeg, hogy minél költséghatékonyabb megoldást találjon a kikapcsolódásra, míg mások szívesen költenek egy-egy csecsebecsére...

Oldalak