Beszélgetés Pásztor Erzsivel
A Karinthy90.blog.hu januárban beszélgetett a Kossuth-díjas Pásztor Erzsivel XIII. kerületi otthonában az Egyenlőség című darabról.
A Karinthy90.blog.hu januárban beszélgetett a Kossuth-díjas Pásztor Erzsivel XIII. kerületi otthonában az Egyenlőség című darabról.
Újbuda Önkormányzata aláírta a nyertes kivitelező céggel a megállapodást, így napokon belül megkezdődik a Gomba felújítása. Ha minden a tervek szerint alakul, nyár végére birtokba is vehetjük az épületet.
Már nem kell sokat várni az akcióra, hiszen a hazánk gasztronómiáját népszerűsítő programot 2013-ban kivételesen - és a hagyományoktól eltérően - nem a hamvazószerdát követő csütörtökön rendezik. A Magyar Turizmus Zrt. idén január 31-ére szervezte meg, Farsangi Torkos Csütörtök néven, így aki még nem tette meg, most gondoskodjon az asztalfoglalásról.
A hét vezér hódításai, honalapítása és tréfás kalandjai elevenednek meg Konkoly Iván: Vidám honfoglalók című kiállításán. A Tető Galériában rendezett tárlaton az egyes jelenetek különleges technikával, úgynevezett domborintarziával készültek. A faintarzia három dimenziós fajtáját ma Magyarországon kizárólag Konkoly Iván műveli.
A magyar kultúra napja a hivatalos ünnepségek és díjátadók mellett arra is alkalmat adott, hogy arról is tudakozódjunk, a 2013-as év mit hoz számunkra kulturális szempontból. A kerület kulturális életét koordináló KULTI vezetője, Preisinger Éva elárulta, rengeteg új és a hagyományostól eltérő programmal készülnek ebben az évben is.
A hétvégén kihirdették a Cseh Tamás emlékére meghirdetett verseny eredményeit, kedden pedig kiállítással és koncerttel emlékeztek a legendás zenészre, a 2009-ben elhunyt Kossuth-díjas előadóművészre, énekesre és dalszerzőre az Országos Széchényi Könyvtárban. Újbuda díszpolgára hetven évvel ezelőtt, január 22-én, a magyar kultúra napján született.
Újbuda a korábbi terveken változtatva az alkotással nem az "indiánnak", hanem a dalszerzőnek állít emléket. A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás kedden, vagyis ma lenne 70 éves.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adja át többek között a Márai Sándor-díjat, de országszerte tartanak megemlékezéseket, adnak át díjakat. Újbudán a január 24-i testületi ülésen adják át a Pro Cultura díjakat.