Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 18. hétfő, Ilona

Kultúra

60+ Médiaműhely: Üdvözlet Litvániából  

Vytautas Landsbergis 1991-ben - elsők között - kapta meg kerületünk díszpolgári címét. Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek Landsbergis professzor urat, Litvánia volt elnökét.

VII. Újbudai Könyvhét  

Újbuda immár hetedik alkalommal rendezi meg az Újbudai Ünnepi Könyvhetet, melynek minden évben több ezer látogatója van. A hagyományosan magyar kortárs írók seregszemléjét több ismert könyv szerzője személyesen is megtiszteli. Molnár Gyula, Újbuda polgármesterének köszöntőjét követően Kolos Réka, Móricz Zsigmond unokája dedikálja "Móricz Zsigmonddal Budapesten" c. könyvét.

A nő dicsérete  

Wegenast Róbert igazi kísérletező típus, szinte mindent kipróbált már, ami művészi érdeklődésének látóterébe került. Volt nonfiguratív festő, televíziós és színházi díszlettervező, költő, majd a képzőművészet stílusirányzatai közt bolyongott. Mostanában embereket, leginkább nőket szeret festeni, a szebbik nemről ugyanis rengeteg mondanivalója van. A Tető Galériában rendezett kiállításán megértettük rajongásának okát.

60+ Médiaműhely: Akinek Don Bosco is segített  

2001-ben Dr. Verbényi István protonotárius (főjegyző) kanonok, nyugalmazott plébános kapta a díszpolgári címet, többek között a felekezeti iskola és óvoda létrehozásáért.

60+ Médiaműhely: A vatikáni követ  

Kada Lajos érsek, nyugalmazott pápai nuncius (a Vatikán diplomáciai képviselője, a pápa állandó követe) 2001-ben lett kerületünk díszpolgára. Dr. Verbényi István atyával beszélgettem a 2001-ben elhunyt érsek úr életéről, munkásságáról.

Lehoczky Krisztina festményei az Újbuda Galériában  

A Polgármesteri Hivatal első emeletén működő Újbuda Galéria ezúttal Lehoczky Krisztina színpompás szimbólumokkal tarkított festményeit mutatta be. A megnyitó ünnepségen Kovács-Gombos Gábor festőművész méltatta a művész munkáit.

Felavatták Kosztolányi domborművét  

A 125 éve született Kosztolányi Dezső emléktábláját avatták fel a Bartók Béla út 15. szám alatt. A Nyugat első nemzedékének egyik legjelentősebb alakja éveket töltött ebben a lakóházban, és gyakran járt át a szemközti Hadik Kávéházba, hogy a kor irodalmáraival társalogjon. Kosztolányi számos ismert művéről tudható, hogy a költő, író, műfordító e két helyen vetette őket papírra.

Öt éves a Budai Klub-Galéria  

2005 óta működik a XI. kerületben, a Budafoki út 9-11-ben, a kerületi Fidesz irodában a Budai Klub-Galéria. A születésnapon az elmúlt időszakban kiállító képzőművészek, építészek és a barátok gyűltek össze. 

Madarassy András képei a Farkasréti iskolában  

Az Érdi úti Általános Iskolában a Szilvásgombóc Galériát ez év április 13-án nyitották meg. Az első tárlatot Csupaszín - Csupaszív címre keresztelték, amelyen az iskola tanulói és Várnai Zsuzsanna textilműves közös munkáit állították ki. Ezúttal is egy volt diák, Madarassy András festményei kerültek a galéria falaira.

Stuttgarti művészek mutatkoztak be a Karinthy Szalonban  

Újbuda a partnervárosi csereprogram újabb állomáshoz érkezett. Ezúttal Stuttgart Bad Cannstattból érkeztek hozzánk országukban jó nevű festőművészek, akik a Karinthy Szalonban állították ki munkáikat. A magyar kerület és a német városrész szoros kapcsolata 12 éve töretlen, kórusok, diákok és képzőművészek látogatják egymást minden évben.

Irodalmárok domborműveit avatták fel a Költők Parkjában  

Az őrmezei Költők Parkja végre nemcsak nevében utal a költészetre, a városrész központi terén ugyanis elhelyezték Kálnoky László, Kormos István és Zelk Zoltán arcmásának domborművét. Az életük utolsó szakaszában Őrmezőn élt irodalmárok emlékezetes meséin nemzedékek nőttek fel; a Vackor, a pisze kölyökmackó, A két bors ökröcske, vagy az Este jó, este jó ma is a legtöbbet használt versek közé tartozik.

60+ Médiaműhely: Az antikvárius  

Simon Lajos, a Bartók Béla úti Technika Könyvesbolt és Antikvárium vezetője 1994-ben lett kerületünk díszpolgára. Ma már hiába keresnénk a könyvesboltot a Bartókon, megszűnt, Simon úr is meghalt. Alakját a barát, Blastik Judit és a volt főnök, Tusnai Tamás segít felidézni.

Oldalak